Hétfőn, napirend előtti parlamenti felszólalásában Jávor Benedek frakcióvezető az LMP aznap elindított népszavazási kezdeményezéséről beszélt. Közben a fideszes padsorokban kézről kézre járt, majd a miniszterelnökhöz is eljutott a népszavazási kérdéseket is tartalmazó szórólap. A felszólalást hallgatva és a szórólapot olvasva a kormányfő idegesnek tűnt. A kabinet jelen lévő tagjai tanácstalanul néztek egymásra, a felszólalásra végül egyikük sem reagált, ami – emlékeink szerint – ellenzéki felszólalást követően még egyszer sem fordult elő ebben a ciklusban. Amikor a beszéd után az LMP képviselői a parlamenti frakcióvezetőknek átadták a népszavazási aláíróíveket, mindanynyian udvariasan felállva, kézfogással fogadták azt. Orbán Viktor viszont csak a székbe süppedten nézett maga elé, amikor Jávor Benedek neki is átadta az íveket. A miniszterelnöknek valóban minden oka megvan arra, hogy nyugtalan legyen. Már valószínűleg kezdte beleélni magát abba, hogy a rendszere elkészült. Már csak konszolidálni, ahogy ő mondta, „belakni” kell. Az LMP népszavazási kezdeményezése azonban kihúzhatja a szőnyeget a felépült Orbán-rendszer alól.

Mert miről is szól az orbánizmus? A hatalom legszélesebb körű koncentrálásáról és a társadalom végletekig vitt megosztásáról. Az elmúlt bő másfél évben összeszámlálhatatlanul sok elemzés született arról, hogy a Fidesz hogyan alakította át és hogyan szállta meg a közjogi intézményeket annak érdekében, hogy a kormány ellensúlyait kiiktassa. A parlamentáris demokrácia intézményrendszerének rombolása megbocsáthatatlan bűn, ami ellen az LMP eddig is tiltakozott és továbbra is tiltakozni fog. Be kell azonban látnunk, hogy a parlamentáris demokrácia visszaállításának programjával önmagában nem lehet társadalmi támogatottságot szerezni az Orbán-rendszer leváltásához.

Egyrészt azért, mert az elmúlt húsz év folyamatos demokratikus normasértései miatt a magyaroknak sajnos már nem elég fontos a demokrácia. De azért is, mert sokan érezhetik úgy (pláne ha nem olvasnak választási programokat), hogy Orbán ezen a területen tulajdonképpen nem nagyon csinált mást, mint amit ígért. Természetesen a fejükre lehet olvasni –mi, elempések is ezerszer megtettük –, hogy ellenzékben ódákat zengedeztek az Alkotmánybíróság mindenkire kötelező döntéseiről vagy tibeti zászlókat lengettek, ha erre járt a kínai kormányfő, most viszont épp az ellenkezőjét csinálják. A választók milliói számára azonban Orbán 2010-ben valóban az erős kéz ígéretét jelentette. És ettől az erős kéztől várták sokan, hogy megoldja a gazdasági bajokat és egy igazságosabb társadalmat teremt.

Csakhogy súlyosan csalódniuk kellett. Az erős kéz pont azokra csapott le, akiket fel kellett volna emelnie. A szegények még szegényebbek lettek, a kiszolgáltatottak még inkább kiszolgáltatottak, az esélytelenek még esélytelenebbek. A választásokat követően Orbán minden elődjénél világosabban köteleződött el egy igazságtalan gazdasági-társadalmi modell tűzön-vízen át való megvalósítása mellett. Ennek a modellnek a lényege, hogy az ország alacsony bérekkel, alacsony munkavállalói jogokkal, olcsó állami közszolgáltatásokkal versenyezzen a tőke kegyeiért. Orbán pontosan tudja, hogy ennek a latin-amerikai társadalmi víziónak a megvalósításához senkitől nem kapott felhatalmazást. Pontosan tudja, hogy akik rá szavaztak, azok közül nagyon sokan ennek éppen az ellenkezőjét várták tőle. Azt is tudja, hogy ebbe csak akkor nem fog belebukni, ha fenn tudja tartani a társadalom megosztottságát és ezzel meg tudja törni az ellenállását.

Ezért mondjuk azt, hogy az orbánizmusban a hatalom koncentrálása együtt jár a társadalom megosztásával, a társadalmi kohézió tudatos rombolásával. A kohézió lebontásának egyik eleme a társadalmi osztályok szembeállítása. Az Orbán-rezsim társadalompolitikájának ugyan viszonylag kevés nyertese van, ám az ő nyereségük elég jelentős ahhoz, hogy cserébe megfeledkezzenek a rendszer veszteseiről. Bűnbakká váltak a korengedményes nyugdíjban részesülő rendőrök, tűzoltók, bányászok, Lázár János „anynyit is érő” nincstelenjei. Az „érdemtelen szegények” kiűzettek a politikai közösségből, a segélyért fordulás élősködéssé vált. A közmunkaprogrammal a Fidesz egyszerre alázza meg a munkaerőpiacról tartósan kiszorultakat és vezeti le az éppen csak megkapaszkodottak frusztrációját. A kohézió lebontásának második eleme a kollektív érdekérvényesítés lehetőségeinek a korlátozása.

Az új alaptörvény erősen korlátozza az Alkotmánybírósághoz való fordulás lehetőségét az egyszerű állampolgárok, de még a politikusok számára is. Sztrájkolni jogszerűen gyakorlatilag nem lehet, a szakszervezetek érdekérvényesítő képessége tovább csökkent. A leszakadó rétegek politikai passzivitása eddig is nagyban járult hozzá a többnyire csak reformoknak álcázott megszorításokat végző politika legitimálásához. A korábban legalább formálisan rendelkezésre álló eszközök nélkül még kevésbé juthat el a vesztesek egyre nagyobb csoportjának a szava és akarata a kormányhoz. Így épül fel a „Nemzeti Együttműködés Rendszere”: az egymástól elszigetelt és megosztott társadalmi csoportok állnak szemben egy félelmetes erejű és szervezett hatalmi gépezettel.

Az LMP népszavazási kezdeményezése azonban léket üthet ezen a rendszeren. Mi köze a tankötelezettségi korhatár 18 évre történő visszaállításának, az álláskeresési járulék 9 hónapra történő visszaállításának, a próbaidő korlátozásának és a szabadságkiadás könnyítésének az Orbán-rezsim megdöntéséhez? Nagyon is sok.

Egyrészt Orbánék közjogi mesterkedése egyetlen hatékony, a kormánnyal szembefordítható intézményt hagyott a társadalom kezében: a népszavazást. Igaz, a népszavazásra bocsátható témák körét szűkítették és visszaállították az 50 százalékos érvényességi küszöböt. Ám a népszavazási kezdeményezések teljes elkaszálását feltehetőleg azzal akarták elérni, hogy az új törvényi szabályozás szerint a kérdések hitelesítéséről végső soron már nem az Alkotmánybíróság, hanem a Kúria dönt. De későn kapcsoltak. Az LMP akkorra már elárasztotta kérdéseivel a hivatalokat, és a beadott összesen 45 kérdés közül néhány még akkor átjutott a jogi útvesztőn, mire az új szabályozás életbe lépett.

Másrészt a népszavazás létrehozhatja azt a társadalmi összefogást, aminek a lebontása Orbánék alapvető érdeke. A népszavazás céljaival az összes ellenzéki párt egyetérthet, de ami még fontosabb, hogy a mögöttük lévő szavazók milliói nyugodt lelkiismerettel sorakozhatnak fel mögötte. És ami talán a legfontosabb, hogy a tévesen bizonytalannak nevezett, valójában kiábrándult, fásult és mindenkiben csalódott pártonkívüliek milliói is úgy érezhetik, hogy van értelme hallatni a hangjukat.

Harmadrészt a népszavazási kampány révén az LMP végre elmondhatja, hogy igenis van egy másik ajánlata Magyarországnak, ami szöges ellentétben áll a Fidesz latin-amerikaimodelljével, de az osztogatások és megszorítások között bukdácsoló korábbi kormányok politikájával is.Hogy szerintünk nem betonba, hanem az emberekbe kell befektetni. Képzett és összetartó országot szeretnénk, olyat, ami például Szlovéniához hasonlóan képes megkapaszkodni az európai centrumban, és nem arra akar berendezkedni, hogy a kiszolgáltatott és képzetlen munkavállalókkal a periféria élharcosa lehet.

Orbán Viktor csak az erőből ért. Épp négy évvel ezelőtt nyert népszavazást. Pontosan tudja, hogy nincs nagyobb erő, mint az állampolgárok millióinak akarata. Ezért olvasta hétfőn olyan idegesen a szórólapot.

Tegnap este megnéztem a közmédiában elindított új szappanopera, a Marslakók első részét. Utána alig tértem magamhoz.

Nem tagadom, van egy kis beakadásom a teljes magyar közmédiát bekebelező Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alappal kapcsolatban. Többek között azért is, mert miközben a kormány romokba dönti a magyar oktatást, a kultúrát és az egészségügyet néhány tízmilliárdnyi spórolás miatt, addig az MTVA idén 70 milliárdot kapott, jelentős részben anti-közszolgálati műsorok gyártására: politikai hamisításokat megengedő hírműsorok és a kereskedelmi tévékben futóktól semmiben sem különböző vetélkedők. Ráadásul ennek a 70 milliárdnak az elköltését gyakorlatilag senki sem ellenőrizheti, viszont olyan emberekre van bízva, akikre, mint ahogy azt korábban már írtam, én a biciklimet sem bíznám rá. Számomra nagyon úgy tűnik, hogy az MTVA egy óriási pénzszivattyú.

Annyi mindestre biztos, hogy az MTVA előszeretettel hirdet Simicska Lajos érdekeltségeiben. Az is tudható, hogy a filmbeszerzési vezetője Kálomista Zsuzsa, annak a Fidesz-közeli producer Kálomista Gábornak a felesége, akinek a Cseh Tamás estjét azóta kétszer is leadta a közmédia, és aki révfülöpi önkormányzati képviselőként elérte, hogy a nyári műsort a falu strandjáról sugározza a köztévé. Feltehetően párkapcsolati vonalon tűnt fel a képernyőn Kapócs Zsóka, Habony Árpád miniszterelnöki fő-főtanácsadó barátnője is, aki szépségével ugyan emelte az Eurovíziós vetélkedőműsor színvonalát, ám a comment.blog szerint sokat rontott a helyzeten, hogy aztán meg is szólalt. Böröcz István, az MTVA vezérigazgatója pedig láthatóan be van oltva a közpénzek prudens és átlátható elköltése ellen, amikor ugyanis az atlatszo.hu tette a dolgát és a közpénzek őreként sorra kérte ki az alap szerződéseit, akkor az alábbiakat méltóztatott kérdezni: „Engedje meg, hogy megkérjem arra: avasson be a terveibe és az elképzeléseibe azzal kapcsolatban, hogy mik a szándékai ezzel az újabb listával?”

A Marslakók azonban nem csak egy a többi nézhetetlen és a kereskedelmi tévék termékeitől gyengébb minőséggel megkülönböztethető műsorszám. A Marslakók az egész Orbán-rendszer parafrázisa. A történet ugyanis egy szerkesztőségben játszódik, aminek a munkatársait brutálisan megfenyegetik gonosz maffiózók. Olyanok, akiknek a személyén keresztül – ahogy az egyik szereplő el is mondja – összekapcsolódik az alvilág és a közélet. A gonosz vállalkozó mélyépítéssel foglalkozik. Könnyű a dolga, hiszen amit csinál, az a mélyben van, lehetetlen ellenőrizni. Kiterjedt politikai kapcsolatrendszere van. Azt csinál, amit akar.

Kedves Olvasó! Nem ismerős ez a világ valahonnan?

Nekem nagyon. Most már értem, hogy a Marslakók licenszében miért szerepelt, hogy „a Marslakók nem engedi, hogy a néző pontosan meghatározhassa, hol a határ a dokumentum és a fikció között”. Magyarországon ugyanis tényleg zsarolják az újságírókat. Magyarország tényleg az ilyen maffiózók hálójába került. És ezt azok is így látják, akik a kormányon belül küzdöttek ellenük.

Már csak azt kellene helyretenni, hogy az újságírókat megfélemlítő MTVA, miért ad évi 2 milliárdot egy olyan szappanoperára, amelyben újságírókat félemlítenek meg? Azért, hogy azt a látszatot keltsék, hogy Magyarországon minden rendben, ezek a rémségek csak fikciók? Vagy visszatért a Kádár-korszak kettős beszéde, a készítők túljártak az agyatlan cenzorok eszén és „művészeti” üzenetbe csomagolták a politikait? Vagy mind a kettő igaz, a cenzorok csak játsszák a hülyét, de voltaképp nagyon is okosan a fikciós gőzkieresztéssel legitimálják a hatalmukat?

Mindenestre, ha már lúd, legyen kövér! Várhegyi Attila, az Alap kommunikációjával megbízott tanácsadó (!) korábban arra kért, hogy osszam meg vele ötleteimet. Mivel tervek szerint a szappanoperában valós figurák is szerepelni fognak, azt javaslom, hogy kerüljön be a sorozatba az MTVA-val most is pereskedő Bodoky Tamás, akit tényfeltáró cikkei miatt tényleg megpróbáltak megfenyegetni. Vagy kerüljön be a sorozatba a valóban mélyépítő bizniszben is utazó Közgép vezére, Nyerges Zsolt. Annál is inkább, mivel megdöbbenésemre  a Facebookról törölték azt a rajongói oldalt, ahol azok gyülekeztek, akik találkozni szeretnének Nyergessel és Simicska Lajossal, a Fidesz két nagy oligarchájával. Akkor aztán kiderülne, hogy az oligarchák egyáltalán nem marslakók nálunk.

Tegnap a Fővárosi Törvényszék első fokon kimondta, hogy a Médiatanács jogellenesen tagadta meg a szerződés aláírását a Klubrádió által elnyert 92.2 megahertzes frekvenciával kapcsolatban. A törvényszék nem is tehetett volna mást. A Médiatanácsnak ugyanis semmilyen jogi indoka nem volt arra, hogy elvegye a Klubrádiótól az elnyert frekvenciát. Politikai indoka persze annál inkább – és az elmúlt másfél év szinte minden döntése azt mutatja, hogy a csak fideszes tagokból álló médiatestületet valóban politikai alapon hozza a döntéseit.

A Médiatanács anno arra hivatkozva tagadta meg a jogelőd ORTT által odaítélt frekvenciáról szóló szerződés aláírását, hogy a Klubrádió nem mondott le az általa már használt frekvencia sugárzási jogáról, egy tulajdonos pedig nem üzemeltethet két rádiót ugyanabban a vételkörzetben. Ezzel az érvvel két probléma van. Az egyik, hogy a Klubrádió soha nem is akart két rádiót egyszerre üzemeltetni, hiszen a pályázatában szerepelt, hogy mielőtt megkezdi a 92,9-es hullámhosszon a sugárzást, addigra a 95,3-ason befejezi az adást. A másik probléma, hogy Szalai Annamária még fideszes ORTT-delegáltként messze nem volt ennyire kényes az összeférhetetlenségi szabályokra, amikor 2009-ben az ORTT szoci delegáltjaival kilobbizta, hogy a Class Rádió és a Neo FM kapja a két országos rádiófrekvenciát. Történt ugyanis, hogy a Class Rádió mögött álló Fidesz-közeli Advenio Zrt. a pályázatában elfelejtette jelezni, hogy részesedéssel rendelkezik a Lánchíd Rádióban, ezért ki kellett volna zárni a pályázatból. Nem így történt. A Fidesz-közeli cég vitte az egyik frekvenciát, az MSZP-közeli a másikat. Azóta jogerős ítéletmondta ki, hogy a pályázat törvénysértő volt. Az egyik riválist akkor arra hivatkozva zárták ki a pályázatból, hogy üzleti terve megalapozatlan volt, ami azért mókás dolog, mert a győztes pályázatok legalább ennyire rózsaszínek voltak. Nem is teljesültek. Ám mint azt a minap pedig a médiahatóság újságírói kérdésre nyilatkozta: „az üzleti terv megvalósulását a hatóság utólag nem vizsgálja, a tényleges gazdálkodási adatoknak nem kell pontosan megfelelniük a tervben foglaltaknak, hiszen ez, mint neve is jelzi, csak egy terv”.

Szalai Annamáriának most már sokkal könnyebb a dolga, hiszen az egyszínű médiatanácsban már nem kell az MSZP-s delegáltakkal egyezkedni a frekvenciákról. Ennek megfelelően a helyi rádiófrekvenciák kiosztásánál tarolt is a Lánchíd Rádió és Szalai kedvenc rádiója, a Mária Rádió. Ahogy azt a Mérték Médiaelemző Műhely kiváló elemzésekimutatta, a Lánchíd Rádió „ahol elindult, ott nyert is, illetve ahol nem nyert, ott sem alulmaradt a többi versenyzővel szemben, hanem vagy visszavonta a pályázatát (Várpalota, Veszprém), vagy a Médiatanács nem vette figyelembe az ajánlatát (Celldömölk, Sárvár, Pápa, Mór), mivel nyertessége esetén túllépte volna a médiatörvény tulajdoni korlátokra vonatkozó szabályát”. Ahol többen pályáztak a frekvenciára, ott a Lánchíd Rádió abban volt jobb a Médiatanács szerint, hogy többi helyi tartalmat vállat, mint a riválisai. Ám a pályázatban vállalt helyi tartalom is csak terv marat. A pofátlanság netovábbja, hogy a frekvencia elnyerés után módosították a szerződéseket és kivették belőle helyi tartalom szolgáltatását, így a szinte az egész Nyugat-Magyarországot lefedő frekvenciákon a budapesti központi adás hallható.

Szalai azonban nem feledkezett meg régi MSZP-s harcostársáról, Ladvánszky Györgyről, akivel közösen golyózták ki a Danubius és a Sláger Rádiót, 2007-ben pedig pályázat nélkül több tízmillió forintot osztottak ki egymás támogatottjainak. Ladvánszky bekerült a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) felügyelőbizottságába. Ez azért fontos, mert a Fidesz lopakodó médiaszabályozására révén egyre több feladatot és vagyont megkapó Alap fölött a parlament semmilyen kontrollt nem gyakorol, annak pénzügyeit kizárólag a Szalai által kinevezett felügyelőbizottság ellenőrzi. Márpedig itt horribilis vagyonról és rengeteg pénzről van szó. 2012-ben 70 milliárd forintról. Az alap vezérigazgatója Böröcz István, aki a közelmúltban leginkább azzal hívta fel magára figyelmet, hogy karácsonyi dalokkal kedveskedett a tisztességes közmédiáért éhségsztrájkoló volt tévéseknek, illetve azzal, hogy állítása szerint nem volt ügynök. Szalai, Ladvánszky, Böröcz. Micsoda egy „dream team”. A biciklimet nem bíznám rájuk, nemhogy évi 70 milliárd forintot.

Néhány nappal ezelőtt nyílt levéllel fordultam a Velencei Bizottság vezetőihez, amiben felhívtam a figyelmet arra, hogy a tavaly decemberben elfogadott magyar választási törvény számos ponton ellenkezik a Bizottság 2002-ben kiadott ajánlásával. A választási rendszerrel kapcsolatos viták egy része arról szól, hogy kinek milyen a demokrácia-felfogása. Én például híve vagyok a nemi kvóta alkalmazásának vagy a választási eredményeket mérsékelt arányossággal kifejező rendszereknek, de természetesen nem gondolom azt, hogy ne lenne demokrata az, aki ezeket ellenzi. Vannak azonban olyan kérdések, amikkel kapcsolatban nem lehet vita demokraták között. A Velencei Bizottság ajánlása éppen ezekről szól, annak összefoglalása, hogy milyen feltételeknek kell megfelelnie minden demokratikus választási rendszernek. Éppen az a legnagyobb baj, hogy a magyar választási rendszer nem felel meg ezeknek a kritériumoknak és éppen ezért nem nevezhető demokratikusnak.

Tisztában vagyok azzal, hogy ezek súlyos szavak. Ilyet az ember csak akkor mond, ha tudja is bizonyítani az állítását. Én számos kísérletet tettem annak bizonyítására, hogy az új választási rendszerben manipulatív módon vannak kijelölve a választókerületek. A törvény parlamenti vitájában is igyekeztem adatokat mutogatni – a házelnök szerint ezzel megsértve a ház méltóságát. Úgy látszik azonban, hogy sokan még most sem látják bizonyítva az állításaimat. Ezért amikor a nyílt levél kapcsán Kálmán Olgánál jártam az ATV-ben, akkor ígéretet tettem arra, hogy az állításaimat alátámasztó adatokat és számításokat részletesen közzéteszem itt.

Akkor most lássuk a részleteket. Igyekszem közérthető lenni, de nem biztos, hogy sikerül. Ezt az írást azoknak szánom, akiket a szokásos politikai  kijelentéseken, olykor frázisokon túl is érdekelnek a választási rendszerek kijelölésének matematikai részletei. Sajnos részletekben bújik lényeg: a választási rendszer antidemokratikus jellege.

Az egyéni választókerületek kijelölésekor a Fidesz a gerrymandering klasszikus eszközeit alkalmazta, amiket több mint kétszáz éve ismer a történelem. Ennek alapvetően többféle technikája van, ezek közül kettő releváns számunkra: (1) a saját szavazatok súlyának növelése azáltal, hogy a biztosnak számító saját körzetekben kevés szavazó legyen, (2) az ellenfél szavazatinak „elpazarlása” azoknak a választókerületeknek a felnagyításával, amelyeket úgy is az ellenfél nyerne. Hogy valóban ez történt, az világosan látszik abból, hogy az új választókerületi beosztásban annál kisebb egy választókerület, minél jobban szerepelt ott a Fidesz a 2010-es választáson.

Ezt onnan tudjuk, hogy a Haza és Haladás Alapítvány vette a fáradtságot és megnézte, hogy a csaknem 12 ezer szavazókör korábbi választási eredményei milyen eredményt adnak ki az új választókerületi beosztásban. Bár voltak akik a HAHA bizonyos kijelentéseit kétségbe vonták, azt azonban senki nem kérdőjelezte meg, hogy a számításaik alapjául szolgáló adatbázis (ami innen is elérhető) hiteles.

Én is ez alapján az adatbázis alapján számoltam ki azt, hogy a választókerület nagysága hogyan viszonyul ahhoz, hogy 2010-ben hogyan szerepelt ott a Fidesz. Nos a tendencia - és a mögötte meghúzódó sunyi politikai szándék - teljesen egyértelmű. Az alábbi ábra egy koordináta-rendszerben mutatja a 106 új választókerületet, amelyben a vízszintes dimenzió mutatja a Fidesz százalékos támogatottságát, a függőleges pedig a szavazók számát a választókerületben. Óriási politikai vakság kell ahhoz, hogy ne lássuk: a Fidesznek leejt a pálya. Az összefüggés irányát a trendvonal is mutatja, a statisztikai kapcsolat is igen erős (a választókerületek népességszámának a szóródását 21 százalékban a Fidesz eredménye magyarázza.)

A miheztartás végett mutatom, hogy hogyan nézett ki ugyanez a korábbi választókerületi besorolás szerint. A fideszes politikusok által is hangoztatottakkal ellentétben a korábbi beosztás nem kedvezett egyik pártnak sem. Látható, hogy nincs semmiféle kapcsolat és a statisztikai mutatók is azt jelzik, hogy nem szignifikáns az összefüggés. Természetesen nem sírom vissza a korábbi választókerületi rendszert (ebben ugyanis óriásiak voltak a különbségek a választópolgárok számát tekintve) ám ebből látszik, hogy igenis lehet olyan választókerületi besorolást csinálni, ami senkinek nem nyújt igazságtalan előnyöket.

Egy menekülő út még logikailag kínálkozik azoknak, akik menteni akarják a fideszes választási rendszert: az, hogy a választókerületi rendszer ilyen mintázatot mutat a korábbi választási adatok alapján, abból még nem következik, hogy a jövőben is a Fidesznek fog kedvezni. Valami ilyesmivel próbálkozott a Nézőpont Intézet is, arra hivatkozva, hogy Magyarországon még nem olyan kiforrott a választói viselkedés, meg a jelöltek személyes is számít, szóval a múlt alapján nem lehet a jövőt modellezni. Lehet, hogy szebb  lenne a politika ha valóban ennyire nehéz lenne modellezni a jövőt, de az a helyzet, hogy a választási eredmények rendkívül erős területi folyamatosságot mutatnak. Egy erős jelölt be vagy kilépése a versenyből, vagy egy erős helyi politikus karaktergyilkossága persze módosíthat azon, hogy egy adott választókerületben választásról választásra mennyire változik meg egy párt helyi beágyazottsága, de esetek elsöprő többségében a pártok támogatottsága éppen annyira tért el az országos átlagtól, mint az előző választáson.

A Fidesz közeli műhelyek ezt eddig pontosan tudták. A Századvég megbízásából 1997-ben Kenneth R. Benoit, világhírű politológus végezte el a magyar választási rendszer modellezését. Meggyőződésem, hogy a Fidesz 1998-ban azért is tudta megnyerni a választást, mert pontosan modellezni tudta az akkori választási rendszer működését - sokkal jobban, mint a szocialisták. A Századvéges modellt követve dolgoznak a magyar elemző műhelyek és az elmúlt években meglehetősen pontosan tudták előre jelezni a mandátumeloszlásokat, már az első forduló előtt is. A módszer egyik nagyon fontos eleme, hogy az egyéni körzetekben lévő erőviszonyokat úgy becsülik meg, hogy az aktuális országos támogatottsági szintet megszorozzák egy együtthatóval, ami azt fejezi ki, hogy az adott párt támogatottsága az előző választáson mennyire tért el a választókerületben az országos átlagtól. Az előrejelzést a régi választási rendszerben tovább bonyolította, hogy azt is figyelembe kellett venni, hogy a kisebb pártok szavazói hogyan szavaznának a második fordulóban. A mandátumbecslő modellek próbája a választás: és az elmúlt választások során nagyon jól vizsgáztak. 2010-ben a Nézőpont is ilyen modellel becsülte a várható mandátumeloszlást. Akkor még ők is úgy gondolták, hogy lehet becsülni a jövőt a múlt választási eredményei alapján.

Had mutassak egy szemléletes példát arra, hogy miért gondolom azt, hogy ami 2010-ben nagyon előnyös lett volna a Fidesznek, az előnyös lesz a következő választás során is. Az alábbi koordináta-rendszer azt mutatja, hogy milyen az összefüggés a Fidesz 2010-es és 2006-os támogatottsági szintje között. Talán nem kell sokáig érvelnem amellett, hogy az összefüggés igencsak erős. Véleményem szerint a szakmáját komolyan vevő politikai elemző ezt az összefüggést nem kérdőjelezheti meg, főleg mivel ez korábbi választásokra is érvényes volt. Teljesen valószínűtlen feltételezés, hogy a következő választáson minden megváltozik, ami eddig állandó volt.

Az új választási rendszert sokkal könnyebb modellezni, mint a korábbit, hiszen nincsen második forduló. Én ezt a modellezést el is végeztem és most közzé is teszem azt az excel file-t, amivel bárki ellenőrizheti a számításaimat. Az egyéni választókerületi erőviszonyok becsléséről már szóltam, a listás mandátumok kiosztása pedig egyébként sem különösebb bonyolult. A modell használata rendkívül egyszerű: csak be kell írni a piros mezőbe az országos támogatottsági szintet és a kék mezőben már le is olvashatjuk a becsült mandátumarányokat. Ha valakit érdekelnek a részletek, a második és a harmadik munkalapon megtalálja ezeket.Természetesen ez a modell sem tökéletes, csak akkor képes modellezni például az ellenzéki pártok mandátumarányát, ha azok támogatottsága nem növekszik a sokszorosára. Nem tudja figyelembe venni a jelöltek személyét sem - ám ennek a hatása azonban eddig sokkal kisebb volt, mint ahogy azt talán sokan gondolják. 

Itt van tehát a mandátumbecslés, használja mindenki kedvére.

A számítások eredménye világos. A Fidesz akkor is megszerezheti a legtöbb mandátumot, ha nem rá szavaznak a legtöbben. Lehet-e demokratikusnak tekinteni egy választási rendszert, ahol a fideszes szavazók szavazata többet ér, mint az ellenzékieké? Szerintem nem.

Köszönöm a beérkezett véleményeket. A mandátumbecslés kapcsán egy éles szemű olvasóm kiszúrta, hogy a győztes töredékszavazatok számításában van egy rossz hivatkozás, mások az 5 százalékos küszöb hiányát tették szóvá. A második ábrából pedig lemaradt néhány választókerület. Mindhárom hiba javítva!

Gianni Buquicchio

a Velencei Bizottság Elnöke

Thomas Markert

a Velencei Bizottság Titkára

Tisztelt Elnök Úr,

tisztelt Titkár Úr!

A Magyar Országgyűlés 2011. december 23-án fogadta el az új választójogi törvényt. Az új választási rendszer az előzőhöz hasonlóan vegyes választási rendszer, ám ezen belül nőtt az egyéni választókerületekben megválasztott mandátumok súlya.

Az egyéni választókerületi körzetek meghatározása kapcsán a törvény előterjesztői a jogszabály indoklásában és a sajtóban is rendszeresen hivatkoztak a Velencei Bizottság 2002-es választási kódexére.  Arra hivatkoztak, hogy a korábbi törvényi szabályozás óriási különbségeket tett lehetővé az egyes választókerületekben élő választók számát illetően, az új szabályozással ezek a különbségek jelentősen csökkenek. Kétségtelen, hogy az új szabályozás részben megoldja a területi egyenlőtlenségek problémáját, ehelyett azonban létrehoz egy legalább ennyire súlyos, ha nem súlyosabb problémát: az új választókerületi besorolás ugyanis politikailag tendenciózus. Véleményem szerint a tavaly év végén elfogadott választójogi törvény több ponton is egyértelműen ellentétes a Velencei Bizottság ajánlásával.

Egyrészt az ajánlás azt tartalmazza, hogy a választókerületbe sorolt állampolgárok száma legfeljebb 10 százalékos mértékben térhet az egy képviselői helyre jutó választópolgárok számától, és semmiképpen nem lehet nagyobb 15 százaléknál, kivéve, ha azt valamilyen rendkívüli körülmény indokolttá teszi (valamilyen kisebbség speciális helyzete vagy nagyon ritkán lakott országrészek.) Magyarországon semmilyen rendkívüli tényező nem nehezíti a választókerületek egyenlő besorolását, hiszen nincsenek nagy számban és egy tömbben elő kisebbségek, és nincsenek nagyon különböző lélekszámú régiói sem az országnak. Csupán az ország közigazgatási határaihoz kellene igazodni, de ez önmagában lehetővé tenne egy tökéletesen egyenlő választókerületi besorolást is. Ehhez képest azt látjuk, hogy az új választókerületek lélekszámában indokolatlanul nagyok a szóródások: a 2010-es választási névjegyzék adatai alapján számolva a választókerületek átlagos szóródása is megközelíti a 10 százalékot (8,17 százalék), a választókerületek egyötöde 10 százaléknál nagyobb mértékben, két esetben 15 százaléknál is nagyobb mértékben tér el az átlagértéktől.

Másrészt a bizottság ajánlása azt is tartalmazza, hogy a határok kijelölésekor tekintettel kell lenni a földrajzi határvonalakra. A választókerületi törvény látványosan megszegi azt az ajánlást, amikor olyan választókerületek hozott létre, amelyeket Magyarország legnagyobb folyója, a Duna, vagy éppen a legmagasabb hegysége, a Mátra oszt meg földrajzilag.

Harmadrészt a bizottság ajánlása szerint a választókerületi határokat egy olyan bizottság döntése alapján kell létrehozni, amelyben független szakértők vannak többségben és részt vesznek benne a pártok delegáltjai. Ehhez képest a választókerületek határaival kapcsolatban semmilyen szakmai egyeztetés nem történt, ilyen bizottság nem jött létre, az ennek létrehozását kezdeményező indítványokat a kormánytöbbség leszavazta. A választókerületek határait csupán a törvény melléklete tartalmazza, minden indoklás és kifejtés nélkül.

Teljesen nyilvánvaló, hogy a törvény előterjesztői nem egyszerű feledékenységből hagyták figyelmen kívül a Velencei Bizottságnak ezeket az ajánlásait. Azért tették ezt, mert olyan választókerületi besorolást akartak létrehozni, amely számukra kedvező irányba torzítja a választók akaratát. Úgy alakították ki a körzeteket, hogy a korábbi választási tapasztalatok alapján egyértelműen a Fidesz felé húzó választókerületek az átlagnál jóval kisebbek, a korábban az ellenzék felé húzó körzetek az átlagnál jóval nagyobbak legyenek. Egyértelműen leleplezi ezt a politikai szándékot, hogy az új választókerületi besorolásban az összes választópolgár száma és a Fideszre 2010-ben leadott szavazatok aránya között meglehetősen erős és fordított irányú a kapcsolat (-0,46 százalékos a korreláció). Ez súlyosan sérti a választópolgárok egyenlőségének elvét, és súlyos beavatkozás a választói akarat kinyilvánításába. Ebben a választási rendszerben a Fidesz akkor is megszerezheti a legtöbb mandátumot, ha volt olyan párt, ami országos eredményében 4-5 százalékponttal is megelőzte.  Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy a többségi választási rendszerekben elvileg előfordulhat, hogy nem az a párt nyeri a választásokat, amelyre a legtöbben szavaztak. Előfordult már ilyen eset Nagy-Britanniában is. Ám Nagy-Britannia egy nagy területű és földrajzilag meglehetősen heterogén ország, ahol a választókerületi rendszernek sok száz éves hagyománya van és ahol egyébként külön bizottság őrködik a választókerületi határok felett. Magyarországon azonban csak egyetlen oka van a torz választókerületi rendszernek: a Fidesz hatalmi érdeke.

Szeretném továbbá felhívni a figyelmüket arra, hogy a Fidesz meghatározó politikusai a sajtóban már felvetették, hogy a választói névjegyzékbe való automatikus bekerülés jól működő jelenlegi rendszere helyett be szeretnék vezetni az előzetes regisztrációt, méghozzá meglehetősen rövid határidők alkalmazásával. Ez tovább erősítené a Fidesz hatalmi érdekeit a választások során, ez a párt rendelkezik ugyanis a legrészletesebb adatbázissal a választókról – amelyhez egyébként többek szerint vitatható módon jutott hozzá.

Tisztelt Bizottság! A kormánypártok sokszor azzal vádolják meg az ellenzéki politikusokat, hogy elárulják nemzeti érdekeket, amikor nemzetközi fórumok lépnek fel a jogállam és demokrácia magyarországi rombolása ellen. Mi, az LMP politikusai mélyen meg vagyunk győződve arról, hogy Magyarország nemzeti érdeke az, hogy a demokrácia erős legyen hazánkban. Éppen ezért hazafias kötelességemnek érzem, hogy felhívjam a Bizottság figyelmét arra, hogy az új választási törvény tartalmában és szellemében is teljesen ellentétes a bizottság ajánlásával és a magyar választóknak azzal a jogos igényével, hogy tiszta versenyben és szabadon válasszák meg a képviselőiket.

2012. február 23.

Üdvözlettel:

Karácsony Gergely

  Lehet Más a Politika

frakcióvezető-helyettes

Tegnapi hír, hogy a német konzervatív-liberális kormánykoalíció az ellenzéki szociáldemokratákkal és a zöldekkel közösen Joachim Gauck evangélikus lelkészt, kelet-német polgárjogi harcost, a volt NDK állambiztonsági iratait kezelő hivatal első vezetőjét jelöli a Német Szövetségi Köztársaság elnöki tisztségére.  Gauck nem is olyan régen az ellenzéki szocdemek és a zöldek közös köztársasági elnök-jelöltje volt. Akkor végül is a jobboldali Christian Wulff lett a befutó, de ő lemondott, miután kiderült, hogy túlságosan jóban volt néhány lobbistával.

Németország megint kitűnőre vizsgázott politikai kultúrából. Ha kényszer hatására is, de az államfő képes volt lemondani, amikor kiderült, hogy korábban olyan dolgokat csinált, ami miatt nem maradhat az ország első embere. Ha politikai kényszer hatására is, de a német kancellár képes volt belemenni abba, hogy az ellenzék korábbi jelöltjét jutassa az elnöki székbe.

Nyomasztó, hogy hol vagyunk mi ettől. Mikor vonja már le az egyetlen lehetséges következtetést a plágiumbotrányból a magyar államfő? És mikor fordulhat elő, hogy a magyar miniszterelnök az ellenzék korábbi jelöltjét jelöli köztársasági elnöknek? Ja és mikor lesz a magyar ellenzéknek olyan jelöltje, mint Joachim Gauck? (Az LMP Sólyom Lászlót csak szimbolikusan jelölhette államfőnek.)

A németek politikai kultúrája annak ellenére, vagy talán éppen azért példaértékű, hogy a XX. század mindkét totalitárius diktatúrájában részük volt, és mindkettőt fel tudták dolgozni. Azzal kezdték, hogy nem hárították senkire a felelősséget a múlt bűnei miatt – igaz a nácizmus esetében erre nem is volt lehetőségük. De példaértékű volt a szembenézésük az NDK embertelen rezsimével is, és ebben a szembenézésben kiemelt szerepe volt a most feltehetően az államfői posztot is megkapó Gauck-nak.

Mai hír, hogy a magyar parlament többsége még csak tárgysorozatba sem vette – azaz megtárgyalásra alkalmasnak sem gondolta – Schiffer András törvényjavaslatát az 1989 előtti állambiztonsági iratok nyilvánosságával kapcsolatban. Bár valószínűleg ez volt a parlamenti ciklus leginkább megosztó szavazása, mivel tucatnyi kormánypárti képviselő támogatta az LMP javaslatát, a lényeg mégiscsak az, hogy 22 évvel a rendszerváltás után, ismét elszalasztottuk a lehetőséget arra, hogy szembenézzünk a múltunkkal.

 Én 14 éves voltam 1989-ben. Pontosan tudom, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy nem kellett egy hazug, aljas és az emberek millióinak korrumpálására épülő rendszer ingoványai között élnem, karriert csinálnom, családot eltartanom. Ezért nem akarok senki felett ítélkezni. Ami engem illett, potenciálisan megbocsájthatónak érzek minden bűnt, amit bevallanak, vagy legalább amiről tudhatok. De a múlttal való szembenézés megakadályozása, a múlt lezáratlanná tétele és ezen keresztül a jelen politikai kultúrájának a fertőzése olyan bűn, amit nem tudok megbocsájtani.

Hajós Andrást sikerült meggyőzni, hogy támogasson. Remélem lesz még néhány ezer polgár, akit szintén sikerül majd. Ne felejtsd, november 13-án, az időközi választás első fordulójában kezdjük el lebontani a kétharmadot! 

Az alábbi levelet írtam a II. kerületben induló összes jelöltnek. Válasz egyelőre nem érkezett. Lehet, hogy ők megszavaznák a drasztikus ingatlanadót? A kerületi iskolák államosítását? A kerület szétdarabolását és a közvetlen főpolgármester-választás elvételét?

Tisztelt képviselő-jelölt társaim!

A parlament hamarosan dönt számos olyan kérdésben, ami különösen érinteni fogja a II. kerületi polgárokat. Az egyik ilyen rendkívül fontos kérdés, az ingatlanadó bevezetésének a kérdése. A kormány által benyújtott költségvetés-tervezet a korábbi éveknél is kevesebb forrást biztosít az önkormányzatok számára. Ugyanakkor az adótörvény-tervezet szerint arra ösztönözné őket, hogy a kieső forrásokat egy igen drasztikus mértékű ingatlanadó kivetésével ellensúlyozzák. A Bajnai-kormány által javasolt adó mértékét is messze túlszárnyalva az Orbán-kormány most azt javasolja, hogy az adó mértéke akár az ingatlan értékének a három százaléka is lehet. Egy ilyen adó kivetése drámai mértékben lehetetlenítené el a második kerületi családokat, hiszen a II. kerületben átlagosnak számító 20 millió forintos értékű lakás esetében ez havi 50 ezer forintos adóterhet is jelenthet.

A második kérdés az önkormányzati fenntartású iskolák államosításának a kérdése. Az ezzel kapcsolatos konkrét törvényjavaslat még nincs a parlament előtt, ugyanakkor a kormány képviselői egyértelművé tették, hogy erre készülnek, és feltehetően hasonlóan fognak eljárni, mint a megyei fenntartású iskolák esetében. Márpedig ezeknél a megyei önkormányzatok semmilyen anyagi kárpótlást nem kaptak az államtól, de a kormánypárti képviselők még azt az LMP-s módosítást sem támogatták, hogy az állami tulajdonba átkerülő ingatlanvagyont ne lehessen privatizálni. A II. kerületet különösen előnytelenül érintené egy ilyen, minden ellentételezés nélküli államosítás, hiszen a kerület méltán büszke az iskoláikra, melyek felújítására az elmúlt néhány évben több milliárdot költött a kerületi polgárok adójából.

A harmadik ilyen kérdés Budapest közigazgatási átalakításának a kérdése. Az egyik felmerült javaslat szerint a belső kerületeket összevonnák egy kerületbe, míg a külső kerületeket több másik külső kerületbe. Ez feltehetően azt jelentené, hogy a II. kerület a jelenlegi formájában megszűnne, és két részre lenne szakítva. Ezzel párhuzamosan felmerült egy másik javaslat is, amely szerint a főpolgármestert nem a fővárosiak választanák közvetlenül, hanem a többségében kerületi polgármesterekből álló Fővárosi Közgyűlés. Ezzel végképp lehetetlenné válna, hogy egységes budapesti szempontokat érvényesítő városvezetése legyen Budapestnek.

Tisztelt jelölt-társaim! Közülünk valaki hamarosan a II. kerület egyéni országgyűlési képviselője lesz, és mások mellett szavazni fog ezekről a kérdésekről is. A kerület polgárainak joguk van tudni, hogy a bizalmukat és támogatásukat kérő jelöltek hogyan szavaznának a kerületünket hátrányosan érintő ügyekben. Mivel azt nem is feltételezem, hogy közülünk bárki megszavazna a kerületi polgárok számára rendkívül káros törvényeket, azt javaslom, hogy közös nyilatkozatban vállaljuk, hogy megválasztásunk esetén nem szavazzuk meg sem az ingatlanadó bevezetését, sem az iskolák államosítását, sem a közvetlen főpolgármester-választás megszüntetését,  a kerület szétdarabolását.

Kérem, válaszlevelükben jelezzék, hogy készek-e aláírni egy ilyen közös nyilatkozatot, illetve, hogy a nyilatkozat közös aláírására mely időpontokban lenne lehetőség.

Korrekt kampányt kívánva, üdvözlettel:

Karácsony Gergely

egyéni országgyűlési képviselő-jelölt

LMP

Lenne egy javaslatom Kerényi Imre számára. Nagyon jó ötlet volt az Alkotmány asztala és az is nagyon jó, hogy az iskolásoknak is osztogatják majd az új alaptörvényt. Viszont úgy tűnik, hogy egy nagyon fontos célcsoport kimaradt a szórásból: maguk az alaptörvényt megszavazó Fideszes képviselők. A jelek szerint ugyanis a Fidesz vezetői sem tudják pontosan, hogy mi van az alaptörvényben és mi nincs benne. Nincs benne például az, hogy a parlament létszáma legfeljebb 200 fő lehet. Pedig néhány napja Lázár János az alkotmányügyi bizottság ülésén erre hivatkozva mondta azt, hogy a választási reform egyik kőbe vésett tétele, hogy a létszám nem lehet nagyobb 200 főnél. Tegnap pedig a Fidesz új szóvivője, Selmeczi Gabriella állította ezt a valótlanságot. Ijesztő belegondolni, hogy mit tudhat szavazás közben egy mezei kormánypárti képviselő az előtte lévő törvényjavaslatokról, ha a Fidesz vezetői még az alaptörvénnyel kapcsolatban sincsenek teljesen képben.

Az, hogy max. 200 fős parlament mekkora marhaság, tudományosabban mondva közjogi populizmus, azt már számtalanszor elmondtam én is és minden komolyan vehető választási szakértő. Van azonban egy fontos megválaszolandó kérdés: miért ragaszkodik ennyire a Fidesz a 200 fős parlamenthez? Azt a jóindulatú felvetés én kizárnám, hogy azért, mert ezt ígérte a választóknak, tekintettel arra, hogy ennél jóval fontosabb dolgokat is ígért és finom szólva ezeket sem tartotta be (lásd megvédik a nyugdíjpénztárakat és nem lesznek megszorítások.) Az elmúlt másfél évben megtanultuk, hogy minden lépés mögött van valami lopakodó hatalomtechnikai szándék.  De milyen hátsó szándék lehet amögött, hogy Orbán Viktor szembe megy a saját képviselővel is, hiszen a többségüknek így esélye sem lesz arra, hogy 2014 után is képviselő legyen.

A válasz egyszerű. A Fidesz elnöke már készül a nehéz időkre. Arra, hogy a következő választáson a pártja a 2010-es eredménynél lényegesen rosszabbul fog szerepelni. A negyedik választási vereséget (1994, 2002, 2006 és 2014) Orbán már nem biztos, hogy megúszná. Így még a mostaninál is nagyobb szüksége lesz arra, hogy hozzá hű mamelukokkal töltse fel a frakcióját. Márpedig száz végsőkig lojális jelöltet sokkal könnyebb találni az országban, mint százötvenet. Főleg, ha összeférhetetlenné válik az országgyűlési képviselőség és a polgármesterség – hiszen a Fideszen belül egyedül az erős helyi beágyazottság jelent némi védelmet az országos központ önkényével szemben.  

Nyakig vagyunk az ajánlócédula-gyűjtésben. Tegnap este én is jártam a lépcsőházakat, becsengettünk egy családhoz, ahol egy nagyon szimpatikus középkörű hölgy – akiről ránézésre azt gondoltam volna, hogy elempé szavazó – nagyon kurta félmondattal kiadta az utunkat. Néhány perccel később egy éppen hazaérkező úrral találkoztunk a lépcsőházban, aki nagyon megörült nekünk, kérte hogy kísérjük fel a harmadikra és odaadja az kc-kat (ahogy a kopogtatógyűjtők csak becézik ezeket.) Kiderült, hogy az úr, annak a hölgynek a férje, aki néhány perce kirúgott minket. Kiderült, hogy az asszony magát az ajánlószelvényeket is kidobta, mert annyira utálja ezt az egészet. Mondtuk, hogy mi is utáljuk az embereket zaklatni, de hát nem tehetünk mást. Egy órával később a hölgy egy hosszú e-mailben elnézést kért, hogy kirúgott minket, de a három gyerek, meg a holnapi lecke, meg a fürdetés, meg minden, meg se hallotta, hogy mit mondunk. De már írt levelet a jegyzőnek, kértek új ajánlószelvényt és le is fogják adni a Moszkván, és nagyon, nagyon szurkolnak nekünk.

Még több kép...

Ez a történet szépen megmutatja, hogy mekkora ökörség az ajánlócédula-rendszer. Ráadásul az időközi választásra készült ajánlócédulákon nincs semmilyen megkülönböztető jel, se vízjel, se semmi. Nem akarok tippeket adni, de simán lehet fénymásolni is. Nem lehet véletlen, hogy néhány napja azt írta az újság, hogy rendőrség lefoglalta a Szociális Fórum püspökladányi jelöltjének az ajánlószelvényeit. Ez a jelölt volt az, aki két nap alatt szedte össze a 750 érvényes ajánlást, ám végül csak kb. 80 szavazat kapott.  

Százszor elmondta minden szakértő és az LMP-is, hogy a jelöltállítás jelenlegi módja nem felel meg a jogállamiság követelményeinek. Súlyosan sérti a választópolgárok adatvédelmi jogait, elősegíti egyes pártok illegális adatbázis-építését, továbbá teljességgel ellenőrizhetetlen és törvénysértő folyamatokat generál. Vannak olyan pártok, melynek aktivistái más politikai erő nevében gyűjtenek ajánlásokat, illetve gyakran az üresen vagy részben kitöltve átvett ajánlószelvényre más pártnak és jelöltnek az adatai kerülnek fel, mint amelyet az ajánló állampolgár támogatni kívánt. Azt is lehetetlen ellenőrizni, hogy az érvénytelen ajánlásokat az adott párt aktivistái gyűjtötték vagy éppen valamelyik ellenfelük szándékos provokációja révén került a párthoz, ami adott esetben azt is eredményezheti, hogy egy olyan jelölt marad kellő számú érvényes ajánlás nélkül, aki egyébként tökéletesen betartotta a cédulagyűjtésre vonatkozó szabályokat.

Másodszor, az ajánlási rendszerünk antidemokratikus. Indokolatlan mértékben nehezíti ugyanis a kisebb szervezeti erővel és kevesebb pénzzel rendelkező politikai szervezetek indulását. Érdemes felidézni: az ajánlási rendszer a rendszerváltás idején az MSZMP követelésére került be a választójogi törvénybe, mivel az állampárt ezzel akarta elérni, hogy a szervezeti erejét kihasználva kiszorítsa a versenyből a riválisait.

Harmadszor, ez a szisztéma példátlan Európában. Rendkívül magas indulási küszöböt állít ugyanis a pártok elé. A magyarhoz hasonló mértékű ajánlást csak Dániában kell összegyűjtenie a választáson indulni akaró pártoknak, ám ott ez csak a parlamenten kívüli pártokra vonatkozik, míg a parlamentieknek nem kell, sőt egyenesen tilos ajánlásokat gyűjteni.

Negyedszer, az ajánlócédula-rendszer a velejéig korrupt. Nagy szerepe volt abban, hogy egy magát bebetonozó, tisztességtelen, egymással mutyizó politikai elitünk alakult ki. Akárcsak a politika más színterein, úgy az ajánlások begyűjtésénél is a felszínen folyik a látványküzdelem, miközben a mélyben piszkos megállapodások jönnek létre. Nem meglepő, hogy az ajánlócédulák mellett kitart a Fidesz és az MSZP is.

Végül ötödször, a szisztéma fenntartása hazug és cinikus propagandával párosul. Nyilvánvalóan nem igaz ugyanis, hogy az ajánlások begyűjtéséhez nem kell pénz, hiszen az komoly szervezetet, aktivistákat igényel. Annál cinikusabb érvelést pedig nem nagyon lehet elképzelni, mint amit a Fidesz politikusai hangoztatni szoktak: nevezetesen, hogy valós társadalmi támogatottság esetén nem okozhat gondot a cédulák összeszedése. A valós társadalmi támogatottság felmérésére ugyanis maga a választás szolgál, amelyet jóval nehezebb tisztességtelen eszközökkel befolyásolni.

A kormány döntéshozói próbálták már jelképpé emelni a NYENYI-t (kifüggesztve, asztal nélkül), majd az új alaptörvényt (asztallal, szolgával). Ők is érzik azonban: egyik sem az igazi. Ezek ugyanis nem fejezik ki elég jól a Fidesz rendszerének lényegét. De még nincs minden veszve. Az új választójogi törvény kapcsán kiváló alkalom nyílik arra, hogy első számú szimbólumként tekintsünk az ajánlószelvény-rendszerre, a magyar választási szisztéma talán legvisszataszítóbb elemére, amely nagyszerűen sűríti magába az Orbán-kormány működésének főbb jellemzőit. Legyen az ajánlószelvény a Fidesz rendszerének szimbóluma! Jobbat keresve sem találhatnának.