„A hadseregből kiszuperáltak. Azt írták a papíromra, hogy háború esetén túsz lennék.” Bizonyára sokan emlékeznek erre a poénra, amit Woody Allen sütött el az Annie Hall című klasszikus filmben. Sajnos a legkevésbé sem vicces, hogy a Fidesz a tegnap elfogadott választási eljárási törvénnyel hasonló szerepre akarja kárhoztatni a határon túli magyar szavazókat is. Túszként cipelik magukkal őket egy olyan választási küzdelembe, amiben csak akkor nem csalnak, ha nem akarnak, és valaki ezt felhánytorgatja nekik, akik máris azzal jönnek, hogy „újra zeng a külhoni magyarokkal szembeni uszítás”.

Lehet éppen érvelni a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező állampolgárok választójoga ellen, de arra tudtommal senki sem készül, hogy ezt a szerzett jogot elvegye. Én pedig még 2011-ben egy olyan módosító indítványt nyújtottam be, ami éppen hogy növelte volna a határon túli szavazatok súlyát – viszont egyúttal lehetővé tette volna, hogy ne a magyarországi pártokra, hanem a saját jelöltjeikre szavazhassanak.

Szóval a magyarkodó handabanda helyett lássuk, hogy mi van a tegnap második nekifutásra elfogadott választási eljárási törvényben. Illetve azt, hogy mi nincs benne – nincs ugyanis benne semmilyen garancia arra, hogy le lehessen a határon túli szavazatokkal visszaélni.

(a kép forrása)

A választási csalás ellen alapvetően kétféle garancia lehet. Az egyik az, hogy pontosan tudjuk, hogy kik szavazhatnak (nyilvános névjegyzék), a másik hogy a választáson induló pártok közösen ellenőrzik, hogy valóban ezek az emberek szavaztak-e. Remélhetőleg mindkét garancia adott lesz következő parlamenti választáson a magyarországi szavazókörökben. Nyilvános névjegyzék lesz – tehát tudni fogjuk, hogy kik a választásra jogosultak – most már csak azon kell izgulni, hogy az ellenzéki pártok képesek lesznek több tízezer szavazatszámlálót találni, a törvény ugyanis értehetetlen okból csak akkor ad lehetőséget a pártoknak a delegálásukra, ha kapásból két embert tudnak küldeni.

A határon túlról érkező szavazatok esetében ugyanakkor egyik garancia sem adott. Az elfogadott törvény szerint a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező, levélben szavazó választópolgárok névjegyzékének nyilvánosságát nem írja elő, csupán arról rendelkezik, hogy a Nemzeti Választási Bizottság tagjai, tehát a pártok delegáltjai abba betekinthetnek, de arról másolatot nem készíthetnek. A személyes adatok védelme érthető, hiszen Szlovákia és Ukrajna meglehetősen ellenséges viselkedik a kettős állampolgárokkal, ugyanakkor ezt technikailag lehetetlen tűnik megoldani. Ha Orbán Viktor korábban írt egyenleveléből még nem tudnák, akkor a választás lebonyolításához szükség további levelekből egész biztosan meg fogják tudni a szomszédos országok szolgálatai, hogy kik a kettős állampolgárok.  Ha személyes adatokat nem is, de legalább azt nyilvánosságra hozhatnák, hogy az egyes országokból hányan regisztráltak a választásra és végül az egyes országokból hányan szavaztak. Az erre vonatkozó javaslatomat leszavazták, amit nem nagyon értek, hiszen időközben a kormány nyilvánosságra hozta a határon túli állampolgárok számának országonkénti megoszlását.

A határon túli szavazatok kapcsán a visszaélések másik garanciája, a választáson induló pártok közös ellenőrzési mechanizmusa sem áll rendelkezésre. A levélben szavazók beérkezett szavazási csomagjainak felbontásakor, ezzel pedig a szavazat érvényességének ellenőrzésekor a Nemzeti Választási Iroda köztisztviselői járnak el, a folyamatnál választási bizottsági tagok jelenlétére még csak nem is utal a törvény. Az iroda vezetőjét pedig a Fideszes kétharmad választja meg, ott nincs helye a pártok delegáltjainak. Ők már csak az ömlesztett szavazólapokkal találkoznak majd, de hogy azokat hús-vér állampolgárok vagy Fideszes aktivisták adták fel, azt már semmilyen formában nem tudják ellenőrizni.

Elképzelni sem tudok rosszabbat egy képviseleti demokráciában, ha a politikai közösség jelentős része joggal kételkedik a választások tisztaságában. Sajnos jelenleg az a helyzet, hogy a következő választáson erre minden alapja meg lesz a polgároknak. Csak akkor nem csalnak, ha nem akarnak. De miért ne akarnának? Hiszen az elmúlt évek éppen azt mutatták, hogy a hatalom mindennél fontosabb számukra.  

Éppen ezért ma az Együtt2014-PM pártszövetség nevében Áder János köztársasági elnökhöz fordultam, hogy ne írja alá a törvényt, hanem küldje el az Alkotmánybíróságnak.

Tovább kavarog a Szaniszló Ferenc kitüntetésével kapcsolatos botrány. Balog Zoltán tudatában valószínűleg rejtélyes rövidzárlat alakult ki, amikor Táncsics-díjjal tüntette ki az Echo TV műsorvezetőjét, tegnap kiderült ugyanis, hogy azt még az egyébként ellenzékinek különösebben nem tekinthető szakmai bizottság is ellenezte. Ma pedig Deutsch Tamás kezdeményezte, hogy vegyék vissza a díjat az „elmeháborodott zsebnyilastól”.

Innentől kezdve az ügy számtalan kérdést vet fel. Például azt, hogy hogyan lehet egy csúcsminiszter annyira súlytalan figura, hogy a szakmai bizottság és a saját véleménye ellenére is kitüntet valakit. Kérdés az is, hogy a személyiségfejlődés mely különös útja vezették Halász János államtitkárt az elmúlt években. Nem is olyan régen még helyreigazítást kért a Népszabadságtól, amiért a Wahorn András kiállítás-megnyitójáról szóló tudósításból kifelejtették a nevét a Szerelem, szerelem, szerelem című számot nyilvánosan eléneklő politikusok közül; most meg egy olyan újságíró kitüntetéséért lobbizott, akit még a Médiatanács is megbüntetett rasszista kijelentései miatt.  A legalapvetőbb kérdés azonban véleményem szerint nem az, hogy a kormány hogyan tüntethet ki egy összeesküvés-elméleteket terjesztő rasszista újságírót, hanem az, hogy miért tüntet ki egyáltalán bármilyen újságírót?

Illusztráció (a kép forrása)

Félreértés ne essék, nagy tisztelője vagyok számos újságírónak, akik korábban Táncsics-díjat kaptak. Külön tisztelem azokat, akik Szaniszló kitüntetése után visszaadták a díjat. Az újságírók munkája kiemelten fontos a politikai közösség szempontjából, nélkülük nincs jól működő demokrácia. Éppen ezért fontos, hogy a politikai közösség megbecsülje és díjazza azoknak az újságíróknak a munkáját, akik különösen sokat tesznek a demokratikus közvélemény alakításáért. De az, hogy a mindenkori kormány tüntessen ki újságírókat, az tökéletesen ellentétes a demokratikus közvélemény logikájával.  A politikai hatalom természete évezredek óta a titkolózás, a demokrácia természete pedig többek között az, hogy ezt a titkolózást megakadályozza. Ezért idegen a demokrácia logikájától az, hogy kormányok újságírókat tüntessenek ki. Nem tudom, lehet, hogy jól működő demokráciában is van erre példa. De nálunk az újságírók így is túlságosan rá vannak arra kényszerítve, hogy politikusokkal barátkozzanak, általános gyakorlat az öncenzúra. Nagyon jó, hogy a szakmai szervezetek és vállalatok díjazzák az újságírókat, számomra különösen rokonszenves például a Minőségi Újságírásért vagy a Hégető Honorka Díj. A hatalomnak leginkább megfelelő médiaszabályozással kellene „díjaznia” az újságírók munkáját. Például támogatni kellene az atlatszo.hu minap nyilvánosságra hozott javaslatát, amellyel elérhetnénk, hogy a sajtó útján folytatott közéleti viták ne büntetőbíróságokon kössenek ki, személyiségi jogi polgári pereket közszereplők esetében pedig csak a tudatos hazugságok miatt kaphasson a nyakába a média.

Alighanem csak kevesen emlékeznek az elmúlt évek talán legbénább politikai kampányára, amelyben a Fidelitas arra kérte az embereket, hogy „Gyurcsány a hibás” feliratú matricát ragasszanak minden helyre, amiről úgy gondolták, hogy az akkor még hivatalban lévő miniszterelnök politikája miatt szűnt meg vagy működik rosszul. Kétségtelen, hogy a magyar politikában joggal lehet személy szerint a kormányfőt hibáztatni (vagy ritkább esetben éppen dicsérni) azért, ami az országban történik, hiszen az alkotmányos berendezkedésünk – 1990-től egészen a mai napig – széles jogköröket ad a mindenkori kormányfőnek. Az is biztos, hogy Gyurcsány nagyon sok mindenért volt hibás, sérült politikusi karaktere rég nem látott mélyrepülésbe húzta le a pártját – de azért nem ő tehetett minden lerobbant villamosról.

(a kép forrása)

Mint ahogy Orbán sem tehető felelőssé minden apróságért – ám a legnagyobb hibákért, úgy tűnik, igen. A közvéleményt borzoló legfontosabb kormányzati tervekről ugyanis rendre kiderül, hogy azok a miniszterelnök személyes mániái. Bár a pletykák szerint a választási regisztráció ötlete eredetileg Kövér Lászlótól származott – annyi bizonyos, hogy a házelnök korábban arra tett javaslatot, hogy aki akarja, eladhassa a szavazatát az államnak, ám a regisztráció ennél költséghatékonyabb módon vonná meg a nincstelenek választójogát – Orbán még akkor is ragaszkodott hozzá, amikor tudta, hogy az Alkotmánybíróság nagy többséggel fogja elkaszálni. Az index.hu szerint Orbán az utolsó pillanatig kitartott az ötlet mellett, és arra készült, hogy az Alkotmánybíróság által kikukázott átmeneti rendelkezések helyett az általa gránitszilárdságúnak mondott Alaptörvénybe írná a regisztrációt. Ezzel valószínűleg minden korábbinál nagyobb küzdelmet indított volna el egy olyan intézmény tűzön-vízen való áterőszakolása érdekében, amit még a saját megmaradt szavazóinak többsége sem támogatott. Némi kétes népszerűséget ugyan szerezhetett volna vele, de a hazai demokrácia rombolását csak erősítette volna az az eddig szerencsére nem megvalósult ötlete, hogy két évre függesszék fel a pártok állami támogatását. Szintén Orbán fejéből pattanhatott ki az a gondolat, hogy jövőre a legnépszerűbb egyetemi szakokon nem lesz államilag támogatott képzés, hiszen korábban azzal vágott vissza a keretszámok drasztikus csökkentését bíráló egy szem fideszes képviselőnek, hogy ha rajta múlt volna, akkor még ennyi ingyenes hely sem lett volna a felsőoktatásban. Az is tudható, hogy a szaktárca véleményét negligálva Orbán személyesen döntött az azeri baltás gyilkos kiadatásáról. Orbán bizalmasaként kergeti őrületbe a kulturális életet Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, akinek egyébként a felesége egy időben a kormányfő személyi szóvivője volt. És akkor Matolcsyról, a jobbkezéről még nem is beszéltünk. Aztán ott  vannak kínosabbnál kínosabb felcsúti ügyek, a fociakadémia bőkezű támogatása és a lemutyizottnak tűnő földügyek.

Ijesztő, hogy ekkora hatalom van valakinek a kezében, aki ennyire elveszítette a realitásérzékét és a demokratikus reflexeit. Nem hiszem, hogy sok demokratikusan választott vezető lehet a világon, akinek nagyobb befolyása lenne az országa ügyeire, mint neki. Ellenzékben a saját pártján belül valósította meg a centrális erőteret, amit a kétharmad birtokában aztán az egész országra kiterjesztett. A pártján belül nincs senki, aki komolyan ellentmondana neki. Nem rajta múlt, hogy az államfői székben nem egy szervilis fideszes ül és az Alkotmánybíróság is összeszedte a bátorságát (arra a néhány hónapra, amíg ott is többségbe nem kerülnek a pártkatonák). Az ország azonban így is nagyon nagy kárát látja az egykézi kormányzásnak. Ennél rosszabbul már csak azok a fideszes politikusok fognak járni, akik most nem mernek ellentmondani a főnök vad ötleteinek. Utólag már késő lesz azzal jönni, hogy mindenért Orbán a hibás.

Az Alkotmánybíróság (Ab) mai döntését sokan félreértették. Voltak, akik azt, mondták, hogy az Ab elkente a dolgokat, mivel csak a formai kérdéseket vizsgálta, a tartalmaikat nem. Ez tévedés. Az Ab ebben az ügyben nem is lehetett volna keményebb. Az, hogy az átmenetinek mondott, de valójában nem átmeneti rendelkezéseket nem tartalmi, hanem formai okok miatt semmisítette meg, egyszerűen csak annyit jelent, hogy  kimondták: az Alkotmány nem rétestészta, amit a kétharmad addig húz, ameddig akar. Ilyen értelemben tehát a forma, maga a tartalom: a döntés üzenete, hogy a Fidesznek lövése sincs arról, hogy mit is jelent az alkotmányosság. Ebben az ügyben nem is volt más dolguk, köszönet érte, hogy megtették.

(a kép forrása)

Az sajnos már nem az Ab hibája, hogy a Fideszesek tényleg be vannak oltva alkotmányosság ellen, és most blazírt pofával képesek benyögni, hogy az Ab csak jogtechnikai kifogásokkal élt, és a kikukázott rendelkezéseket úgy ahogy vannak visszavarrják alaptörvényükbe. Lelkük rajta. Innentől kezdve a gránitszilárdságúnak tervezett Alaptörvényük közröhej tárgya lesz, nulla legitimitással. És ennek végső soron csak az lehet az eredménye, hogy 2014-ben csúnyán el lesznek zavarva. Még akkor is, ha az Ab mai döntése ellenére valahogy visszahozzák az előzetes választási regisztrációt. 

A másik félreértés, hogy ezzel a döntéssel az Ab elkaszálta a regisztrációt is. Sajnos ez sem igaz. Csupán annyi történt, hogy átmeneti rendelkezéseknek a regisztrációra vonatkozó részeit is eltörölték, hiszen valójában ezek sem átmenetiek voltak. Ezzel persze az Ab levetette magáról azt a béklyót amit a Fidesz a regisztráció alkotmányba foglalásával akart rá kényszeríteni, és így már semmi sem akadályozhatja meg abban, hogy a választási eljárási törvényben szereplő regisztrációt úgy ahogy van eltörölje. Ez azonban viszont sajnos a Fideszt sem akadályozza meg abban, hogy második nekifutásra már magába az Alaptörvénybe írja be a regisztrációt és újra visszarakja a törvénybe ezt a gyalázatot.

Sőt, paradox módon az is lehet, hogy az Ab mai döntése még meg is könnyíti a Fidesz dolgát. Az Ab azt is megtehette volna, hogy a bírók nyugdíjkorhatárához hasonlóan, még az előtt mondja ki a regisztráció alkotmányellenességét, mielőtt kidobja a kukába az azt lehetővé tevő átmeneti rendelkezéseket. Arra hivatkozva, hogy az Alaptörvényben biztosított szabad választójogot nem üresítheti ki az átmeneti rendelkezésben szereplő másik rendelkezés. Ebben azt esetben ugyanis a Fidesz nem mondhatná azt, hogy megoldották a jogtechnikai problémát (az átmeneti rendelkezéseket beemelték az Alaptörvénybe) és így már minden rendben van a regisztrációval.

Egyetlen menekülő út maradt a Fideszes aljassággal szemben: ha az Ab a januári döntésében kimondja, hogy a regisztráció nemcsak az Alaptörvénnyel, de a Magyarország által is aláírt Emberi Jogok Európai Egyezményével is ellentétes. Azt ugyanis még a Fideszes kétharmad sem tudja átírni.

Van egy ország Európa közepén. Az ország miniszterelnöke meglehetősen megosztó személyiség, aki a hatalomnál jobban már csak a focit szereti. A politika számára egy nagy focimeccs, amiben nem szeret veszíteni. Mivel a kormányzáshoz nem ért, ezért hatalmát arra alapozza, hogy a médiabirodalmával levadásztassa a politikai ellenfeleit, nacionalista handabandával pedig elterelje a figyelmet a hanyatló gazdaságról és a korrupcióról.

A kedves olvasók közül most sokan teljes joggal nyilván Orbán Viktorra gondolnak. De gondolhatnának akár Silvio Berlusconira is, akit a magyar kormányfő korábban régi barátjának, kormányzását pedig a magáéhoz kísértetiesen hasonlónak nevezte.

Orbán Berlusconival. Mögötte az elődje? (a kép forrása)

Berlusconi és Orbán politikai pályaíve között kétségtelenül sok a hasonlóság, ezért érdemes megnézni, mit csinált az olasz miniszterelnök, amikor rájött, hogy nincs esélye megnyerni a 2006-os választást (amit egyébként éppen a magyarországi választások első fordulójával azonos napon tartottak). A választás előtt néhány hónappal megváltoztatta a választási rendszert. Az olasz politika fő problémája sokáig az volt, hogy a rendkívül szétaprózódott pártrendszer miatt a kormányok átlag egy év alatt megbuktak. Egy népszavazási mozgalom végül a választási rendszer reformját kényszerítette ki, aminek eredményeképpen inkább többségi jellegű vegyes választási rendszert alakítottak ki. Ebben, a tavaly év végén megszavazott magyar rendszerhez hasonlóan az egyéni választókerületi mandátumok voltak túlsúlyban, ezzel is elősegítve a kormányzati stabilitást. Berlusconi többek között ennek köszönhette, hogy 2001 és 2006 között egyben tudta tartani a kormányát. Ám amikor a közvélemény-kutatások azt mutatták, hogy a választási rendszer kényszere miatt szövetkező ellenzék nyerésre áll, akkor a várható vereség minimalizálása érdekében négy hónappal a választás előtt újra arányos választási rendszert vezettek be. Nem törődve azzal, hogy korábban éppen Berlusconi volt a többségi elvet megvalósító rendszer bevezetésének fő támogatója – hiszen akkor még az állt az érdekében.

Érdemes ezt a példát észben tartani. A Fidesz totális elvtelensége eddig is napnál világosabb a választási rendszer átalakításával kapcsolatban.  2010 májusában egy olyan választási rendszerre tettek javaslatot, ami a 2010-ig érvényben lévőnél arányosabban fejezte volna ki a választók akaratát. Akkor nyilván az volt a fő cél, hogy az arányosabb rendszer megakadályozza, hogy a következő ciklusokban bárkinek kétharmada lehessen. Aztán amikor kezdett visszaesni a népszerűségük, és látszott, hogy csak a korábbinál is aránytalanabb rendszerrel tudnak hatalmon maradni, akkor egy ilyen, aránytalanabb rendszert fogadtak el. Korábban nehezíteni akarták az egyéni jelöltek indulását, aztán rájöttek, hogy nekik voltaképp az az érdekük, ha sok jelölt indul, úgyhogy most éppen az ellenkező irányba változtatnának. Amikor 2010-ben lefejezték az Országos Választási Bizottságot, akkor még azt mondták, hogy a választási szerveket minden választás után meg kell újítani, most mégis kilenc évre akarják az új tagokat megválasztani.

A rendkívül aránytalan egyfordulós rendszert a Fidesz azért vezette be, mert az ellenzék megosztottságából indult ki. Ez a rendszer azonban olyan fegyver, ami könnyen sülhet el visszafelé: ha ugyanis mégis létrejön a sokak által áhított együttműködés az ellenzéki pártok között, akkor az nem csak egyszerűen a Fidesz választási vereségéhez, hanem kétharmados ellenzéki győzelemhez is vezethet. Ez lenne az igazi vereség, sőt, voltaképp csak ez lenne a vereség Orbán Viktor számára. Gránitszilárdságú alaptörvénye semmivé válna, szánalmas epizódszereplőként vonulna be a történelemkönyvbe. Ha viszont úgy megy, hogy a kétharmadba öntött pártkatonái, adó és családpolitikai törvényei maradnak, akkor tulajdonképpen ő is marad, és dróton rángatja az új parlamenti többséget.

Izomból nyomják. (a kép forrása)

Ma egyetlen igazán fontos politikai célja lehet az embernek: „a Nemzeti Együttműködés Rendszerét fel kell számolni, az alkotmányt pedig helyre kell állítani.” Ezt alapvetően kétféleképpen lehet: az utcán vagy a választófülkékben, de ott csakis kétharmaddal. Ez utóbbira szinte biztosan csak egy olyan – akár csak a választókerületekre és csak az alkotmányosság helyreállítására szövetkezező – ellenzéki együttműködés képes, amibe a Jobbikon kívüli ellenzék minden mérvadó szereplője részt vesz.  Az ellenzéki pártok együttműködéssel kapcsolatos politikai hisztéria éppen abból adódik, hogy bár Orbánt egy patás ördögnek gondolják, aki ellen fű-fa-virágnak össze kell fognia, azzal mégsem számolnak, hogy a patás nem alszik, és egy perc alatt át fogja írni a választási törvényt, ha ez az összefogás valóban realitásnak tűnik. És akkor zéró esélye lesz a rendszerdöntésnek.

Szóval az alkotmányosság barátainak nem csak elkötelezettnek kell lenniük, de taktikusnak is. Most mindenki azzal teszi a legtöbbet az ügynek, ha félreteszi a választási együttműködés kérdését, de megpróbál értelmes párbeszédet kialakítani az új köztársaság kereteiről. Együttműködési megállapodásról tárgyalni leghamarabb akkor érdemes, amikor Orbánék már nem tudnak hozzányúlni a választási rendszerhez. Ne bénázzuk el, mert – ahogy a hvg.hu szerzője írta – „zsarnokok közt cinkos, aki béna”.

Ma szavaz az országgyűlés az előzetes regisztráció alaptörvénybe emeléséről. A kormánypárti képviselők arra készülnek, hogy minden eddiginél nagyobbat rúgjanak a demokratikus politikai verseny és az alkotmányosság értékeibe. A regisztráció alaptörvénybe emelésével nyilvánvalóvá teszik, nem csak az 1989-es alkotmányt, de a saját maguk által létrehozott alaptörvényt sem tisztelik és a gránitszilárdságúnak hirdetett jogszabályt az aktuális hatalmi érdekeinek megfelelően bő fél év alatt másodjára módosítják. Az is világossá vált, hogy tisztában vannak a javaslat alaptörvény-ellenességével, hiszen különben nem akarnák az Alkotmánybíróság kezét megkötni azzal, hogy tételesen beleírják a regisztrációt az alaptörvénybe. A kormánypárti képviselők továbbra sem tudtak egyetlen valós érvet sem felhozni arra, hogy miért szeretnék, ha Magyarország lenne az egyetlen ország a világon, ahol jól működő népesség-nyilvántartás van, az állam tehát pontosan tudja, hogy kik a területén élő választásra jogosultak, mégis minden választónak regisztrálni kell ahhoz, hogy a választójogát gyakorolni tudja. Mint ahogy arra sincs semmilyen érvük, hogy az alaptörvény-módosítás miért nem teszi lehetővé a levélben való regisztrációt, ami különösen súlyosan érintené a mozgáskorlátozottakat vagy a kistelepüléseken élő szavazók millióit.

(a kép forrása)

A regisztráció súlyosan és minden való indok nélkül korlátozza a választójogot, de önmagában még nem választási csalás. A központi lakcímnyilvántartás eltörlése azonban tömeges választási  visszaéléseket tenne lehetővé, mert az önkormányzatok nyakába vart lakcímnyilvántartások alapján nem lehetne megnyugtatóan kizárni, hogy valaki nem szavaz-e többször, illetve hogy ez nem válik-e tömegessé. 1947-ben a kékcédulás választások során a kommunista párt ezzel a módszerrel igyekezett elcsalni a választásokat. Az elmúlt bő két év tapasztalatai alapján nem tudjuk teljes mértékben kizárni, hogy az állampártként viselkedő Fidesz is erre készül.

Két napja Kósa Lajossal vitáztam az előzetes regisztrációról az ELTE Jogi Karán, a Bibó István Szakkollégium rendezvényén. Illetve csak vitatkoztam volna, ha a tavaly elfogadott választási és a most a parlament előtt lévő választási eljárási törvény egyik fideszes előterjesztője legalább minimálisan képben lett volna a témában. A beszélgetés így bohózattá fajult, Kósának problémát okozott az is, hogy összeszámolja, hány szabad választás volt eddig Magyarországon, nem beszélve arról, hogy nem tudta, hogy a parlament által tavaly év végén elfogadott választási törvény eltörölte az úgynevezett érvényességi küszöböt, magyarán a választás eredménye érvényes akkor is, ha a választók fele sem ment el szavazni. A „vitaestről” a Kettős Mérce írt pontos beszámolót.

Az közismert, hogy Kósa milyen fogalmatlan választójogi kérdésekben. Amikor az egyik, igencsak befolyásos Fideszes politikussal beszéltem arról, hogy Kósával fogok vitatkozni, az illető kissé elsápadt és azt mondta: „te jó ég, milyen hülyeségeket fog beszélni”. És lám, igaza lett.

Szájer fűrésszel (a kép forrása)

Ami igazán meglepett, hogy Szájer József is ennyire tájékozatlan a nemzetközi tapasztalatokat és a saját pártja által beterjesztett törvényjavaslatot illetően. Amióta Szájer az iPad-jén összedobta a szabadságkorlátozó fideszes alaptörvényt, majd a feleségét belobbizta az igazságszolgáltatás élére, az én szememben kiiratkozott az alkotmányosságot komolyan vevők táborából. De azt nem gondoltam volna, hogy ennyire tájékozatlan is.

A tegnapi Magyar Nemzetben ő is beszállt a védhetetlent védeni akarók kórusába. Frappánsnak szánt felvetéssel kezdett. Elmesélte, hogy a belgiumi címére megérkezett a választási regisztrációra szóló felhívás, sőt megkérdezte a szomszéd asszonyt is, aki szintén kapott ilyen levelet. Lám, lám, Belgiumban is van előzetes regisztráció, mégsem tiltakozik az ellenzék, stb. Jó lett volna, ha Szájer nem a szomszédasszonyát kérdezi meg, hanem mondjuk megnézi a törvényt. A belga állampolgároknak ugyanis nem kell regisztrálniuk, csupán a külföldieknek. Egyébként már nemcsak az EU-s állampolgárok, hanem az azon kívüliek is regisztrálhatnak, ha 5 éve belga lakóhelyük van (az EU-soknak csak a regisztráció időpontjában kell belga lakóhellyel rendelkezniük). Ráadásul még a külföldieknek is csak egyszeri regisztráció van, tehát ha már egyszer megtették, akkor nem kell mindig újra. Nemcsak kampányidőszakban, hanem bármikor lehet regisztrálni, és természetesen postán is megtehetik.

De ez még csak a kisebb baj. Szájer nincs tisztában a nemzetközi gyakorlattal – amely szerint egyébként európai országok túlnyomó többségében nincs előzetes regisztráció. A nagyobb baj, hogy Szájer egy teljesen abszurd érvet vesz elő a regisztráció mellett, ráadásul az érveléséből kiderül, hogy nem ismeri az általa védett javaslatot. A derék EP képviselő szerint ugyanis paternalista gyakorlat, hogy az állam automatikusan vezeti a választói névjegyzéket, ezzel indokolatlan mértékben tárol adatokat az állampolgárokról és helyettük akarja meghozni azt a felelős döntést, hogy el akarnak-e menni szavazni.

Azt most hagyjuk, hogy a magánnyugdíjpénztári megtakarítások államosítása, az állami mobilszolgáltató gründolása, a hulladékgazdálkodás államosítása, a Rába államosítása, a Mol részvények visszavásárlása és egyéb paternalista húzások után a paternalizmust szidalmazni minimum pikáns. És azt is hagyjuk, hogy egy olyan párt, aminek Kubatov Gábor a kampányguruja és amely törvénysértő módon végzett Nemzeti Konzultációt, az ne akarjon már az állampolgárok személyes adatbiztonságának védelmezője lenni.

Az igazán abszurd az, hogy a Szájer által védelmezni kívánt javaslat úgy vezetné be az előzetes regisztrációt, hogy az állami népesség-nyilvántartás továbbra is megmarad. Sőt, az állam nem csak azt fogja tudni, hogy kik a magyar választásra jogosultak, hanem azt is, hogy közülük kik akarnak elmenni szavazni.  De még azt is, hogy a pártok és más jelölőszervezet számára kik fognak támogatói aláírásokat gyűjteni.  És ezeket az adatokat nem a mindenkori parlamenti többség által felügyelt választási szervek fogják kezelni, hanem a fideszes többség által 9 évre bebetonozott pártkatonák.

Az államnak kutya kötelessége, hogy minden eszközzel segítse az állampolgárokat abban, hogy az egyik legfontosabb jogukat, a választáson való részvétel jogát gyakorolhassák. Aztán ők majd eldöntik, hogy akarnak-e szavazni vagy sem.

Lehet abban valami, hogy növelni kellene a politikai tudatosságot Magyarországon. Kezdjük a sort a fideszes politikusokkal.

Az eddigi bejegyzéseimben többféle megközelítésben bíráltam a regisztrációt: gyakorlati-technikai érveket és filozófiai-elméleti megfontolásokat is igyekeztem felsorakoztatni. Egy szempont azonban kimaradt: milyen politikai érdek húzódik meg a bevezetése mögött. Számomra ugyanis az önmagában huszadrangú kérdés, hogy melyik pártnak kedvez vagy melyiknek nem – még akár igaza is lehet Gulyás Gergelynek, hogy a bevezetésének az LMP lenne a nyertese. Azért ellenzem körömszakadtáig, mert akadályozza a választói akarat érvénysülését és így tovább betegíti a magyar demokráciát.

A dolog megértéséhez azonban természetesen hozzátartozik, hogy a Fidesz azért ragaszkodik a regisztrációhoz, mert azt gondolja, hogy az jó neki. Ha végignézzük a választást illetően az elmúlt két évben meghozott döntéseket vagy beharangozott javaslatokat, akkor világosan látható, hogy kivétel nélkül mindegyik egyszerű zsigeri hatalomféltésből született. Nincsenek elvek, csupán a nyers hatalmi érdek, hogy drámai népszerűségvesztés ellenére is meg tudják nyerni a választást.

A Fidesz nyolcféle akadályt fundált ki a választói akarat érvényesülésével szemben. Melyek ezek?

(a kép forrása)

1. Előző bejegyzésemben kitértem rá, hogy a Kubatov-adatbázissal, a fideszes helyi kiskirályok megfélemlítő erejével és az évek során korrupcióval összeszedett milliárdos pártvagyonnal a Fidesz a regisztrációs kampányban óriási helyzeti előnyben lesz a mobilizációnál.
2. A regisztrációval feltehetően éppen azoknak a társadalmi csoportoknak a politikai aktivitását szorítanák vissza, ahol a Fidesz a legtöbb szavazatot vesztette: a szegényekét, a kistelepülésen élőkét és fiatalokét. És általában: azokat a bizonytalan szavazókat tartanák  távol a szavazástól, akik mélységesen csalódtak bennük.
3. A legerősebb manipulációs elem a választókerületek határának újraszabása. A hagyományosan fideszes választókerületek átlagban jóval kisebbek, az ellenzékiek pedig nagyobb lettek, így az ellenzéki választópolgárok szavazati súlya csökken, a jobboldaliaké pedig nő. Számításaim szerint az ebből fakadó csalás mértéke óriási: bármelyik ellenzéki formációnak 2-300 ezer  szavazatot kell rávernie a Fideszre, hogy ugyanannyi mandátum szerezzen. (Hasonló következtetése jutott a Republikon Intézet, a Haza és Haladás és a Political Capital is). Így simán elképzelhető, hogy valamelyik ellenzéki formáció több szavazatot kap, mégis a Fidesz nyeri a választást. Ez nem más, mint egy intézményesített választási csalás.
4. Egyfordulósra változtatták a választási rendszert, ami mindig az egységes, egyközpontú erőknek (Fidesz) kedvez és hátrányos helyzetbe hozza a többszínű, több pártból álló szereplőket. Tették ezt annak ellenére, hogy korábban a Fidesz a kétfordulós rendszert támogatta, a miniszterelnök maga a 2002-es választás második fordulója előtt még könnyes szemmel elemezte annak előnyeit.
   
5. Az ajánlószelvények eltörlésének is az volt a célja, hogy a jelöltállítás radikális könnyítésével  még több ellenzéki jelölt legyen, meggyengítve ezzel a Fidesz jelenlegi riválisait. Az, hogy egy állampolgár több jelöltet is ajánlhat, kiválóan alkalmas arra, hogy a Fidesz aktivistái összegyűjtsék az ellenzéki pártok táborát megosztó kamupártok ajánlásait – javaslom nekik a „Tényleg Lehet Más a Politika”, a „Legjobb Magyarországért” és a „Magyar Szocialista Munkás Párt” neveket. Bohózatba fulladhat az egész, ha tényleg milliós támogatás is járul a jelöltséghez. Mindez akkor is igaz, hogy az ajánlócédula-rendszer eltörlésének kivételesen van szerencsés mellékhatása is. Egy elemzés találó megfogalmazásában: „Azzal a ritka helyzettel állunk szemben, amikor a parciális politikai érdek pozitív demokratikus hozadékkal is jár.” Persze a jelöltállítás könnyítése csak akkor járulna hozzá a politikai élet megújításához, ha csökkentenék a bejutási küszöböt, ami eszük ágában sincs. És persze az sem zavarta a fideszes döntéshozókat, hogy alig egy éve még a rendszer megtartása mellett érveltek.
6. A teljes választási eljárást kilence éven keresztül Fideszes pártkatonák felügyelik majd a Nemzeti Választási Bizottságban.
7. Hogy mennyire nem a tőlük független politikai szervezetek segítése a céljuk, az abból is látható, hogy a jelöltállító szervezetek aktivistáinak személyi adatiat le kell adni a választási szervekhez. Ez a javaslat csak arra jó, hogy a potenciális aktivisták ne merjék bevállalni, hogy részt vesznek valamelyik párt kampányában - nehogy megüssék a bokájukat.
8. Noha a kampányfinanszírozásról még nem tudhatunk semmi biztosat, ne legyen kétségünk afelől, hogy ezt is maguk javára fordítják. A pártok állami támogatásának csökkentésével/megvonásával való fenyegetés már önmagában is rendkívül durva nyomásgyakorlás egy olyan párttól, amelyik korábban milliárdokat költött el feketén. a kampányra. Egy ilyen párttól még az az egyébként támogatható javaslat is visszás, hogy a kampánytámogatással való visszaélésre vonatkozó tényállást felvenné a Büntető törvénykönyvbe. Különösen azért, mert korábban többször is megfúrta a pártfinanszírozás rendezését. A kereskedelmi médiumokban való hirdetés betiltásával pedig rendkívüli módon felértékelődne az óriásplakátok szerepe – mint tudjuk, ezen a piacon az állami hirdetések révén éppen most hasítanak óriásit a Simicska-Nyerges cégek. Ők feltehetően nem kérnek majd sokat a fideszes hirdetésekért. A Szalai Annamária-féle médiahatóság és a köztévé szakmai tönkretétele tovább szűkíti az értelmes, informatív kampány esélyét.

Nyolc sunyi akadály az állampolgári akarat érvényesülése előtt. Ehhez értenek. Az orbáni politikai nagy receptje: kormányozz akármilyen rosszul, ha ügyesen csavargatod a hatalmi potmétereket, akkor Tiéd marad a hatalom.

Hát nem! Ha valaki ennyire félti a hatalmát, azt utoléri a végezet.

Az öt részes, a regisztráció ellen indított sorozatnak ezennel vége. De lesz még egy ráadás. Legközelebb arról írok, hogy bár a regisztráció bevezetése egy óriási szemétség, mégis éppen ez lehet az alkalom arra, hogy az ellenzék végre összeszedje magát és feltüzelje a lelombozott országot.

**********

A sorozat első részében arról írtam, hogy az előzetes regisztráció bevezetésével egy jól működő regisztrációs rendszert rombolnánk le, és ezzel „felzárkóznánk” az Egyesült Államokat hosszú évtizedek óta feszítő, rosszul működő rendszerhez.

A második részben arról írtam, hogy miért hazugak azok az érvek, amelyek a regisztráció bevezetését egyfajta technikai szükségszerűségként állítják be.

A harmadik rész arról szólt, hogy a regisztráció valószínűleg nem a kevésbé tudatos, hanem csupán a kevésbé pártelkötelezett és a pártok által nehezebben mozgósítható állampolgárok maradnának ki a voksolásból.

A negyedik rész arról szólt, hogy a választókat hibáztatni a hazai demokrácia rossz állapota miatt finoman szólva is vérlázító. A tudatosabb választói közönség kialakításért is politikusok tehetnék a legtöbbet.

Az előző bejegyzésben arról írtam, hogy az előzetes regisztráció bevezetése valószínűleg nem a kevésbé tudatos, hanem csupán a kevésbé pártelkötelezett és a pártok által nehezebben mozgósítható állampolgárok maradnának ki a voksolásból. Egy kérdés azonban még mindig megválaszolatlan maradt, márpedig érzésem szerint tulajdonképpen ez a regisztrációról szóló vita igazi értelme. Ha tegyük fel, valamilyen módon tényleg ki tudnánk szűrni a kevésbé tájékozott szavazókat, az hasznára válna-e a demokráciának? Vagy épp ellenkezőleg, arra kell-e törekednünk, hogy a lehető legtöbben elmenjenek szavazni? Elég bölcsek-e a szavazók ahhoz, hogy rájuk bízzuk az ország sorsát?

(a kép forrása)

Orbán Viktor és Lázár János, a törvényjavaslat egyik benyújtója szerint nyilvánvalóan nem. Csak a választókat totál debilnek néző politikus mondhatja ugyanis azt, hogy a regisztráció növelni fogja a választási részvételt. Nyilvánvalóan teljes képtelenség azt feltételezni, hogy akik egyébként nem vennének részt a választáson, azoknak éppen a regisztrációval járó bürokrácia és időpazarlás hozza meg a kedvét a voksoláshoz. Az Ipsos friss kutatása szerint a voksolást tervezők egynegyede nem menne el szavazni, ha regisztrálnia kellene előtte. A nemzetközi tapasztalatok is egybehangzóan azt mutatják, hogy minden választásra fordított extraköltség (idő vagy pénz) csökkenti a részvételi hajlandóságot. Kutatások szerint az USA-ban a regisztráció könnyítésére 1993-ban elindított folyamat 5 százalékkal növelte a választási részvételt. A regisztráció részvételre gyakorolt negatív hatása annyira evidenciának számít, hogy a kutatók már nem is ezt vizsgálják, hanem azt, hogy a regisztráció elsősorban mely társadalmi csoportokat tarthat távol a voksolástól.

Ez ugyanis már nem egyértelmű kérdés. Intuitíve azt gondolhatnánk, hogy minél szegényebb csoportról van szó, annál érzékenyebben reagál a szavazás megemelkedett költségeire, így elsősorban a hátrányosabb helyzetű társadalmi rétegeket tántoríthatná el a voksolástól a regisztráció. Noha ezt néhány szerző – amerikai tapasztalatok alapján – kétségbe vonja, az mindenesetre biztosnak tűnik, hogy a színesbőrűek, a mozgáskorlátozottak, a szegénynegyedekben élők, és a fiatalok általában lényegesen kisebb arányban regisztrálnak. Pedig a szegényebb társadalmi csoportok részvétele elemi érdeke egy demokráciának: különösen Magyarországon, ahol egyébként is nagyon kevesen szavaznak a romák, az elmaradottabb régiókban élő, és az alacsonyabb jövedelmű állampolgárok közül. Ennek okai szerteágazóak, azonban az teljesen egyértelmű, hogy intézményi okok is meghúzódnak a jelenség mögött: akinek napi megélhetési problémái vannak, az teljesen érthetően nem fog több kilométert utazni, sorban állni, papírokat kitölteni azért, hogy regisztráljon (a szűk kéthetes postai és az ügyfélkapus regisztráció sem valószínű, hogy segít rajtuk).

Milyen következménye van annak, ha az elesett társadalmi csoportok politikai képviselet nélkül maradnak (vagy legalábbis erősen csökken az érdekérvényesítő képességük azáltal, hogy csak nagyon kevesen regisztrálnak)? A politikusok az újraválasztásukra törekednek, szavazatot maximalizálnak. Ha racionálisak, akkor ezt úgy tudják elérni, hogy kedveznek azoknak a társadalmi csoportoknak, amelyeknek hagyományosan magas a részvételi hajlandóságuk (nyugdíjasok, középosztály). Azokkal viszont nem fognak törődni, akiknek alacsonyabb – és főleg azokkal nem, akik nem regisztrálnak és így eleve kizárt, hogy szavazatokkal tudják meghálálni a kormányzati intézkedéseket. Ki akarná emelni a munkanélküli segélyt, ha a munkanélküliek nem regisztrálnának a választásra? Márpedig a társadalmi részérdeket szolgáló kormányzás hosszú távon senkinek sem az érdeke. Miből fogják fizetni a nyugdíjakat, ha a munkanélküliek nem találnak állást?

Amiről viszont rengeteget beszélnek, az a bölcs állampolgári döntés, a „tudatos” választók súlyának növelése. Mint ahogy az előző bejegyzésben bemutattam, a Fidesz szótárában a „tudatos” választó = tájékozott választó = elkötelezett Fideszes választó. Azt már beláttuk, hogy a tájékozottság és a döntés meghozatalának időpontja egymástól teljesen független dolgok, - sőt, aki esetleg meggondolja magát a kampányban, az sem„tudatlan”, irracionális választó - és azt is, hogy a pártos, „szemellenzős” szavazó a tájékozottnak nem szinonimája, hanem inkább ellentétje. A kérdés most az, hogy összefügg-e a pártpreferencia és a tájékozottság? Más választási eredményt kapnánk, ha növekedne az állampolgári ismeretszint? A válasz: igen is, meg nem is.

Az egyes pártok eredményei rövidtávon valószínűleg alig változnának. Noha egy fiktív szituációra nem lehet bizonyos választ adni, a meglévő adatok vizsgálata és különféle szimulációk lefuttatása azt mutatja, hogy valószínűleg csak néhány százalékkal térne el a választási eredmény, ha mindenki tájékozottabb lenne, akkor viszont szinte egyáltalán nem változna az eredmény, ha kiegyenlítenénk a különböző társadalmi csoportok ismeretszintjét. A díjnyertes tanulmány szerzőjének megfogalmazásában: „a szavazói tájékozatlanság esetleges kedvezőtlen következményei nem csökkennének a kelet-európai politológusok által időnként nosztalgiával emlegetett műveltségi cenzus bevezetésével.”

A pártok és kormányok hosszútávú viselkedését azonban befolyásolná a választói tudatosság erősítése. A tájékozottabb választóközönség egy idő után valószínűleg arra ösztökélné a politikusokat, hogy visszaszorítsák a korrupciót, megalapozottabb gazdasági döntéseket hozzanak, igazságosabb társadalmat építsenek (tehát jobban kormányozzanak). Ez kétségkívül mindenkinek az érdeke. Azonban, ha a fő célunk a választók tájékozottságának növelése, akkor tényleg a regisztráció a helyes módszer? Nem inkább jól működő közmédiára lenne szükség? Nem arra, hogy a kereskedelmi híradókat ne silányítsák bűnügyi magazinokká? Az oktatási lehetőségek kiszélesítésére? Nemzeti álkonzultációk helyett valódi társadalmi részvételre és népszavazásokra?

Egy szó mint száz, a választókat hibáztatni a hazai demokrácia rossz állapota miatt finoman szólva is vérlázító. A tudatosabb választói közönség kialakításért is politikusok tehetnék a legtöbbet. A demokrácia problémáira ugyanis csak egy jó megoldás van. A még több demokrácia.

Nem a regisztráció az egyetlen, amivel a Fidesz korlátozni akarja a választói akarat érvényesülését a választási folyamatban. A következő bejegyzésben a többi ehhez hasonló akadályt veszem sorra.

**********

A sorozat első részében arról írtam, hogy az előzetes regisztráció bevezetésével egy jól működő regisztrációs rendszert rombolnánk le, és ezzel „felzárkóznánk” az Egyesült Államokat hosszú évtizedek óta feszítő, rosszul működő rendszerhez.

A második részben arról írtam, hogy miért hazugak azok az érvek, amelyek a regisztráció bevezetését egyfajta technikai szükségszerűségként állítják be.

A harmadik rész arról szólt, hogy a regisztráció valószínűleg nem a kevésbé tudatos, hanem csupán a kevésbé pártelkötelezett és a pártok által nehezebben mozgósítható állampolgárok maradnának ki a voksolásból.

A regisztráció bevezetése mellett semmilyen technikai érv nem hozható fel – erről szólt a legutóbbi bejegyzésem. Valójában persze nem is ezek miatt akarják azt bevezetni a kormánypártok. Nézzünk néhány korábbi nyilatkozatot a valódi motivációval kapcsolatban.