Kérdés, hogy miért tennénk ilyen őrültséget? A kormánypárti érvek egyik része valamiféle technikai szükségszerűségként állítja be a javasolt rendszert. Leginkább Kósa Lajos jött azzal a szöveggel, hogy a határon túliaknak, a külföldön dolgozó magyaroknak és a nemzetiségeknek mindenképpen regisztrálnia kell és az egységes szabályozás érdekében a többiekre is ki kell terjeszteni a rendszert. Navracsics Tibor pedig arról értekezett a Heti Válaszban, hogy az egyéni választókerületekre épülő rendszerekben a billegő körzetekbe történő átjelentkezések miatt fennáll a választás manipulációjának a veszélye és ennek kiszűrése érdekében van szükség a regisztrációra. Mindkét érv tökéletesen ellentétes a józan ésszel és a nemzetközi tapasztalatokkal.

(a kép forrása)

A Kósa féle dumával kapcsolatban a Politcal Capital találó hasonlattal írta, hogy ez olyan, mintha torokfájásra hashajtót és járógipszet írna fel az orvos. Merthogy egy kétségkívül létező helyzet  – a  külhoni és nemzetiségi magyarok regisztrációjának szükségessége – , és a fideszes terápia – ne csak a nagyjából félmillió külhoni, hanem a nyolcmillió belföldi is regisztráljon – között az ég világon semmilyen okozati összefüggés nincs. A fideszes alelnök az egységes bánásmód követelményére hivatkozik, ezt azonban pont ők rúgták fel azzal, hogy a tavaly december 23-án elfogadott (egyébként szintén gyalázatos) választójogi törvényben a határon túliaknak csak egy szavazati jogot adtak, szemben a belföldiek két (egyéni és listás) voksával.

Kósáék meglehetősen unortodox felfogást képviselnek. A választójog egyenlőségét megbontják, helyette a technikai szabályokat akarják egységesíteni. Ott tesznek különbséget, ahol  az elfogadhatatlan és ott akarnak egységességet, ahol az értelmetlen.

A világon szinte mindenhol érvényesül az az alapelv, hogy csak azoknak okozzunk adminisztrációs terhet, akik esetében az a földrajzi-fizikai korlátok miatt feltétlenül szükséges. Egy nemzetközi tanulmány megfogalmazásában:  „A külhoni szavazás általában aktív regisztrációval jár még azokban az országokban is, ahol egyébként belföldön automatikus regisztáció van érvényben, hiszen a kormányzatnak kevés más eszköze van arra, hogy számon tartsa a határon túli kisebbséget”. Eljárási szempontból szinte mindenhol különbözik a külhoni és a belföldi voksok szabályozása. Portugáliában a belföldiek 1999 óta automatikusan regisztrálódnak, a külföldieknek viszont aktívan regisztálniuk kell, ha részt kívánnak venni a választáson (egyébként pusztán a tartós kint-tartózkodás miatt nem kötelező regisztrálniuk magukat). Olaszországban annyiban más a helyzet, hogy ott az állampolgároknak a kiköltözés idején – szavazási szándéktól függetlenül – értesíteniük kell a helyi konzulátust. A külhoniak közül aki így regisztrált, annak nem kell már külön a választás miatt, aki azonban valamiért nem, az addig nem voksolhat, amíg ezt nem pótolja. A japán helyzet a portugálra, a svéd pedig az olaszra hasonlít, mindössze azzal a különbséggel, hogy ebben a két országban a parlamentben nincs állandó képviselőjük a külhoniaknak. Horvátországban személyesen lehet szavazni a külhoni horvátoknak az elsősorban Boszniában és Szerbiában felállított szavazóhelységekben. A határon túli horvátok számára a tényleges részvételüktől függő külön kvóta van a Sabor-ban. A regisztráció a belföldieknek automatikus, a belföldi lakcímmel rendelkező külföldön tartózkodóknak kötelező, tartósan külföldön élőknek viszont csak akkor kell regisztrálni, ha elköltöztek. Noha a bonyolult horvát szabályozás nem problémamentes, az egyértelmű, hogy a regisztráció tekintetében ésszerű különbözően szabályozni a különböző helyzetű állampolgárok részvételét.  Ausztráliában pedig belföldieknek kötelező, a külhoniaknak nem kötelező szavazni. A jelenlegi magyar szabályozás ebbe a nemzetközi gyakorlatba illeszkedik, hiszen a lakóhelyüktől távol szavazóknak, a külföldi nagykövetségeken és konzulátuson szavazóknak előre be kellett jelenteni részvételi szándékukat – tehát ilyen értelemben nekik eddig is kellett regisztrálni.

A második érv Navracsics Tibortól származik. „Minnél specifikusabb területi szempontból egy választási rendszer, annál fontosabb a szavazat leadásának helye, illetve az ezzel kapcsolatos szabályozás. – írja a politológus végzettségű miniszter.  Ezzel arra céloz, hogy akkor van értelme átjelentkezni (máshol szavazni) és ezzel befolyásolni a választási végeredményt, hogyha a voksok összesítése területi elv (megyék, egyéni választókerületek) alapján történik – és valóban, a jelenség 2010-ben Magyarországon is ismertté vált, Szanyi kapitány jóvoltából. Navracsics Tibor érve azonban az előzőhöz hasonlóan sántít: az átjelentkezésekhez köthető választási manipuláció kizárásához egyáltalán nem szükséges az általános regisztráció bevezetése. Bőven elég, ha csak a lakóhelyüktől távol szavazóknak kell jelezniük előre, hogy máshol akarnak szavazni és így a lakóhelyükön távol is a saját körzetük jelöltjeire szavazhatnak (külön számukra előkészített szavazólapon). Így nincs visszaélés, sem olyan botrányosan hosszú sorok, mint 2010-ben. A benyújtott javaslat kezeli is ezt a problémát. Csak arról nem győz meg senkit sem, hogy ezért miért kellene a lakosság maradék 98 százalékának is regisztrálni?

Egész egyszerűen nem igaz, hogy bármilyen technikai érv szólna a regisztráció mellett, hiszen a meglévő problémák mindegyike orvosolható e nélkül is. Az összes szakmainak álcázott érv csak süket duma. Az, hogy ezeket nem is gondolják komolyan, az abból is látszik, hogy korábban ennél fennköltebb indokkal jöttek elő. Valami olyasmivel, hogy növelni kell a választói tudatosságot és ezzel a választás komolyságát. Meg, hogy így majd még többen szavaznak. Még mielőtt agyvérzést kapnánk, vegyük egy percre komolyan ezeket az érveket. A következő bejegyzésben igyekszem azt is bebizonyítani, hogy ezek is kapitális marhaságok.