Bemutatkozás

Karácsony Gergely vagyok, a Párbeszéd Magyarországért elnökségi tagja.

E-mail: gergely.karacsony@parlament.hu

Találkozzunk a Facebookon

Videók

Friss

Nincs megjeleníthető elem

Döntsön a nép, de hogyan? (1.)

2013.08.24. 10:27 bontópál

Érdekes, és számomra örömteli fordulat következett be az Együtt-PM és az MSZP közötti tárgyalásokban. Eddig a nyilvánosságot, és így tulajdonképpen az állampolgárokat kizárva tárgyaltunk a választási együttműködésről. Tegnap azonban Bajnai Gordon és Mesterházy Attila is az állampolgárokat hívta segítségül a miniszterelnök-jelölti kérdés miatt megrekedni látszó tárgyalások előmozdítása érdekében. Az Együtt-PM közvélemény-kutatással kérné ki a változást akaró polgárok véleményét arról, hogy ki legyen az ellenzéki miniszterelnök-jelöltje, az MSZP pedig „hús, vér választókkal” tartana előválasztást mind a 106 választókerületben.

3038374_bfab30863c942b171221c853b56bcd1d_wm.jpg(a kép forrása)

Azért örülök ennek a fordulatnak, mert mélyen meg vagyok győződve arról, hogy Magyarországon erősíteni kell az állampolgári részvétel kultúráját, és be kell vonni az embereket a lehető legtöbb közéleti kérdés eldöntésébe. Az ellenzéki együttműködés is ilyen kérdés. Van abban valami faramuci, hogy az ellenzék az emberek bevonása nélkül döntsön arról, hogy kire kelljen szavaznia annak a választópolgárnak, aki helyre akarja állítani a demokratikus jogállamot. Főleg, mivel jelenleg nincs olyan ellenzéki párt, amely a választási győzelemhez szükséges szavazóknak akárcsak a felét meg tudná egyedül szólítani. Ahogy Csizmadia Ervin fogalmazott: „ha az ellenzék valóban üggyé akarja tenni saját magát, akkor el kell hagynia a nézetet, miszerint a miniszterelnök-jelöltet automatikusan a legerősebb ellenzéki párt adja”.

A kérdés ezek után „csak” az, hogy milyen módon vonjuk be a polgárokat ebbe a folyamatba. Az elmúlt fél évben sokat gondolkodtam ezen, megnéztem számos nemzetközi példát. Ezek alapján számomra elég világos, hogy az MSZP által felvetett előválasztási ötlet a 2014-es parlamenti választást megelőzően teljes mértékben kivitelezhetetlen. Ha mégis megvalósulna, akkor feltehetően nagyon torz eredményt hozna: nem erősítené, hanem éppen akadályozná az állampolgári vélemények érvényre juttatását.  Három olyan dologból kellene nagyon sok hozzá, amiből így is túl kevés van az ellenzéknek: infrastruktúrára, pénzre és időre. És ami a legfontosabb: nagyon könnyű manipulálni.

Minden tisztességes választás lebonyolításához tudni kell, hogy kik a választásra jogosultak, különben ellenőrizhetetlen, hogy valóban ők szavaztak-e. Ha van jó népesség-nyilvántartás, akkor a nemzeti választásokon ez nem jelent problémát, de sokkal bonyolultabb a helyzet a nem államilag, hanem a pártok által szervezett előválasztások során. Hogyan lehet elérni például, hogy valóban az ellenzéki szavazók és ne a választás manipulálásban érdekelt kormánypártok szimpatizánsai szavazzanak?

voter-registration1.jpg(a kép forrása)

Az európai előválasztások nagy része - Belgiumban (sp.a, PS), Cipruson (ΕΔΕΚ), Dániában(SD), Írországban (LP), Hollandiában (PvdA), Portugáliában (PS), Nagy-Britanniában (Labour) és 2011-ig Franciaországban (PS) – csak a pártokon belüli versengést eldöntő, úgynevezett zárt előválasztás volt, amelynek során a párttagok közvetlenül választották meg a jelöltjeiket. Ezekben az országokban egyébként a pártoknak relatíve sok tagjuk van, így ezek a választások is meglehetősen sok embert megmozgattak. Pártok közötti előválasztásra pedig azért sem feltétlenül van szükség, mert az európai országok többségében arányos választási rendszer van, amelyek nem kényszerítik választási koalícióba a pártokat a választás előtt. Az előválasztás őshazájának számító Egyesült Államokban a párttagokon kívül a választók is szavazhatnak a párt elnök-jelöltjeiről, de jellemzően itt is zárt az előválasztás, hiszen az államok többségében csak azok szavazhatnak, akik előzetesen valamelyik párt támogatóiként regisztráltak. Az előválasztásnak régi hagyománya van az USA-ban, ott egyszerűen elképzelhetetlen, hogy valamelyik párt arra biztassa a választóit, hogy akármilyen célból a másik párt előválasztásán vegyenek részt.

Kétségtelen, hogy az MSZP által javasolt, úgynevezett nyílt előválasztásra is van nemzetközi példa, de ezek eléggé különbözőek a magyar helyzettől. A francia szocialisták 2011-ben valószínűleg részben azért is tették lehetővé párton kívüliek részvételét, mert 2007-ben a zárt előválasztáson Segolne Royale a tömegével beléptetett új párttagok szavazatával nyerte meg az előválasztást, és lett a párt elnök-jelöltje. A francia előválasztás azonban gyakorlatilag egypárti volt (a kisebb baloldali radikális párt csatlakozásával), és ott nincs is szükség a pártok közötti előválasztásra, hiszen az elnökválasztás kétfordulós, és a második fordulóban úgy is csak két jelölt maradhat.

A 2006-os olasz választást megnyerő Olajfa-koalíció létrejöttét nyílt előválasztás előzte meg, így került Prodi a kereszténydemokratáktól a kommunistákig tartó választási szövetség élére, amelyen szintén párton kívüliek is szavazhattak. Nagy különbség azonban a magyar helyzethez képest, hogy az olasz előválasztáson is jelentős mértékben az ellenzéki pártok tagjai szavaztak (Olaszországban 2,6 millió ember párttag) és a választásnak nem is volt igazán komoly tétje. Prodi korábban már volt miniszterelnök, sőt az európai bizottság elnöke is, egyértelmű volt, hogy ő vezesse a baloldali szövetséget, az előválasztást leginkább a Berlusconi választási „reformja” elleni tiltakozásul kezdeményezték.

Ezzel szemben Magyarországon feltehetőn kiélezett verseny lenne a két miniszterelnök-jelölt között, így különösen élesen merülne fel az a kérdés, hogy ki lehet-e zárni más pártok machinációit. Az fel sem merül, hogy csak az ellenzéki pártok tagjai szavazhassanak, az ellenzéki szavazókról viszont nincs semmilyen nyilvántartás. Illetve valószínűleg van, csak éppen nem az ellenzéki pártoknál, hanem a Fidesznél. Egy ilyen nyílt előválasztás eredményét leginkább nem Bajnai Gordon vagy Mesterházy Attila, hanem Kubatov Gábor tudná befolyásolni. A Fidesz rendelkezik a szükséges erőforrásokkal ahhoz, hogy „meghekkelje” a folyamatot – tömegesen vegyen rá kormánypárti szavazókat az előválasztáson való részvételre. Nem feltétlenül azért, hogy befolyásolja az eredményt, hanem azért, hogy az egész folyamatot nevetségessé, a végeredményt pedig megkérdőjelezhetővé tegye.

000299981-8222-330.jpg(a kép forrása)

De nem csak azt nem tudjuk, hogy ki szavazhatna, de azt sem, hogy hogyan. A személyes szavazáshoz szavazóhelységek kellenek, méghozzá nagyon sok. A 60 millió lakosú Olaszországban kb. 60 ezer szavazóhelység volt, bérelt éttermekben, bárokban, köztereken, iskolákban. Ha valóban érdemben lehetőséget akarunk adni a választóknak a részvételre, akkor Magyarországon is legalább 6-7 ezer szavazóhelységet kellene kialakítani. Nem tűnik életszerűnek az a javaslat, hogy az MSZP pártirodákon legyenek a szavazóhelységek. Egyrészt a kisebb települések polgárainak, de a városi lakosok jelentős részének is sokat kellene utaznia ahhoz, hogy szavazhasson. Nyílván lennének pártok, akik segítenének az utazásban, de innentől kezdve ez „utazási irodák versenye” lenne, nem pedig jelölteké. Másrészt nem várható el, hogy a különböző pártok szavazói egyforma bizalommal fogadjanak egy olyan választási eljárást, ami az MSZP pártirodákban zajlik. Még a francia szocialisták előválasztását sem a pártirodákban, hanem a hivatalos állami választás helyszínein, általában iskolákban tartották. Az viszont erősen kérdéses, hogy az Magyarországon hány iskolaigazgató vagy hány kocsmáros vállalná be, hogy helyet ad egy ellenzéki előválasztásnak.  

És persze ez is csak akkor menne, ha lenne hozzá elég pénz. A helységbérleten kívül komoly költséget jelenthet a szavazást felügyelők munkabére, ha önkéntesként dolgoznak, akkor a költségeik térítése is, a szavazólapok nyomtatása, számítása és megannyi más tétel. A francia és az olasz előválasztásokon az vehetett részt, aki legalább 1 euróval hozzájárult a költségekhez. Elvileg Magyarországon is elképzelhető lenne valami ilyesmi, de fontos figyelembe venni, hogy Franciaországban 3,5 millió euró, Olaszországban 4 millió volt a teljes költség.

Mindezeken túl sok időre is szükség lenne az előválasztáshoz. Nagyjából 8 hónap van a parlamenti választásokig. Az ismert francia és olasz (2006-os és 2012-es példák azt mutatják, hogy ennyi idő akkor sem lenne elég az előválasztás lebonyolításához és győztes jelölt sikeres kampányához, ha egyébként már minden elő lenne készítve. De erről szó sincs, hiszen az ötlet csak tegnap látott napvilágot. Nem is volt kellően átgondolt.

Az Együtt-PM javaslata mind a négy problémát kezeli: nem manipulálható, sokkal kevesebb pénz és idő kell hozzá és nem igényel óriási szervezést. Erről szól majd a holnapi bejegyzésem.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook oldalamhoz és kövesd későbbi bejegyzéseimet is:

93 komment · 3 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://karacsonygergely.blog.hu/api/trackback/id/tr465474392

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Döntsön a nép, de hogyan? 2013.08.25. 08:39:02

Egy ilyen nyílt előválasztás eredményét leginkább nem Bajnai Gordon vagy Mesterházy Attila, hanem Kubatov Gábor tudná befolyásolni.

Trackback: Az előválasztás az elvett első választási forduló pótlása 2013.08.25. 08:08:50

Két napon belül, immár másodszor ragadok "tollat". azért, mert kritikus a helyzet, és nagyot csalódtam az ellenzéki, blogoszférában. Azért ragadok tollat, mert ha Magyarországon ilyen hangulatkeltéssel el lehet szabotálni egy teljesen normális és dem...

Trackback: Miért kivitelezhetetlen a közvélemény-kutatás általi előválasztás? 2013.08.24. 16:22:23

Az elmúlt 24 óra alatt 180 fokos fordulatot vett az ellenzéki “összefogás”. Mi is tudósítottunk arról, hogy a tárgyalások soron következő fordulójára - mindenfajta előzetes egyeztetés nélkül - Bajnai Gordon egy olyan javaslat csomaggal érkezett, amely ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2013.08.24. 12:55:51

szerintem jó ez így. Egyeztetett egyéni jelölte, külön lista. Ha nem is elő-, de választás. És tényleg a nép dönthet.

Zöld_Dani 2013.08.24. 13:29:21

Nagyon korrekt.
Reméljük felnőnek hozzá a szocik :-)

elendem 2013.08.24. 14:58:37

Az MSZP javaslata inkább időhúzásnak tűnik, remélem, ők is belátják, hogy feleslegesen drága, elhúzódó és még csak az sem biztos, hogy jól jönnek ki belőle.

WilburSmith 2013.08.24. 16:33:13

Ki nem szarja le, hogy az MSZP egyik vagy másik ujja lesz a főbohóc? Mi lenne, ha azon gondolkodnának, hogy tudjának tisztességesen élni politikai karrier és közpénz nélkül? Az MSZP nem azért lett 2010-ben elsüllyesztve, hogy visszakússzon megint.

pánpéter 2013.08.24. 17:12:34

"Magyarországon erősíteni kell az állampolgári részvétel kultúráját, és be kell vonni az embereket a lehető legtöbb közéleti kérdés eldöntésébe"
ezt vicces volt olvasni. amikor OV kiküldte a kérdőíveket az alaptörvényről, volt ám nagy fröcsögés... közpénzen kampány, meg a többi. most, hogy a saját érdek ezt diktálja, már fontos a széles körü vélemény kikérése. gyorsan változnak a dolgok Karácsonyéknál is, na.

"A 2006-os olasz választást megnyerő Olajfa-koalíció"
ezt is vicces volt olvasni. az a remek koalíció 1 évet sem ért meg. olyan jól sikerült, hogy az ottani elvtársak 1 év alatt szétrágták egymást. hát a mi elvtársaink már az összefogáskor szétmarták egymást. mi ez, ha nem vicces.

"Az Együtt-PM javaslata mind a négy problémát kezeli: nem manipulálható"
de ez a legviccesebb, ez a nem manipulálható. emlékszünk ugye, amikor először Gordonnak 14%-ot mért Gergő testvér volt munkáltatója, aztán jöttek is pikk-pakk a hírek, hogy maga a kérdésfelvetés volt hibás. és milyen meglepő volt, hogy a mérést az LMP konkresszusra időzítették. ugye ugye, csak ha már a manipulációt melítjük.

" A helységbérleten kívül komoly költséget jelenthet a szavazást felügyelők munkabére, ha önkéntesként dolgoznak, akkor a költségeik térítése is"
ezt hagytam utoljára. Gergő, nektek ez azért para, mert se aktivistáitok, se alapszervezeteitek, se irodátok, se infrastruktúrátok, semmitek nincs. az MSZP-nek meg van minden. amúgy csak mondom, hogy ezek majd kelleni fognak a kampányban is.

Innen nézve pedig, teljesen érthető, hogy az MSZP nektek nem akar adni semmit, mert ti sem tudtok nyújtani semmit. Bajnia Gordonon kívül nincs semmitek, és tudod ő se túl sok. a közvélemény kutátási adatok alapján nem fölfelé mentek, hanem lefelé, Juhász, Kónya nullák, többet visznek mint hoznak, se arcok, se támogatottság, se infrastruktúra, se alapszervezetek, se ismert jelöltek, se aktivisták. semmi. ehhez képest túl sokat akartok. amit persze értek, kellenek a listás helyek, meg a tuti befutók, meg még a miniszterelnöki jelöltség is.
az MSZP 2 ciklust végigcsinált így az SZDSZ-el. érthető, ha még egyszer ugyan abba a folyóba nem akarnak belelépni.

és, a végére azért megkérdezném a legfontosabbat, amiről egyetlen egy szó sem esik a szátokból hónapok óta: mindezek mellett ti szoktatok néha arról is beszélni, hogy mi lesz az országgal, mi lesz velünk választópolgárokkal? mi lesz az államadóssággal, a munkanélküliekkel, a devizahitelekkel, az önkormányzatokkal, az oktatással? ez nektek fontos még egyáltalán? vagy ezek huszadrangú kérdések? mindegy, csak pusztuljon a fidesz? bármi áron?
érdekesen nyomjátok na.

pánpéter 2013.08.24. 17:21:52

az meg már csak hab a tortán, hogy 2010. tavaszán, az LMP-s választópolgárok gondolták volna, 2013. nyarán, őszén Karácsony Gergely, oldalán egy volt MSZP-s miniszterelnökkel tárgyal az MSZP pártelnökével, hogy akkor hogy is kéne közösen indulni? egy párt képviselője, ami az MSZP ellenében jutott be a parlamentbe, egyszer csak ott találja magáét közöttük, közvetlenül "ölelkezve" velük.
hát, azért ez is vicces lássuk be.

Pink Puli 2013.08.24. 17:47:22

A közvéleménykutatások mióta nem manipulálhatók?
Ti direkt vagytok ilyen hülyék?

elendem 2013.08.24. 18:48:12

@pánpéter: Kedves pánpéter! Konkrétan a PM az egyetlen párt, amelynek nagyon sok és részletes közpolitikai elképzelése olvasható a honlapján is akár (és hallható számtalan hozzászólásban). Úgyhogy azzal érvelni, hogy nem tudod az elképzeléseket, nagyon gyenge: csak el kell olvasni.

elendem 2013.08.24. 18:49:06

@pánpéter: Azért arra őszintén kíváncsi volnék, hogyan gondolod a kormányváltást reálisan?

pánpéter 2013.08.24. 19:55:06

@elendem: én sehogy. sosem szavaznék se a komcsikra, sem szdsz2.0-ra.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2013.08.24. 21:03:25

@pánpéter: tehát nem olvasod el a nyilvános programot, sőt tagadod a létezését, majd közlöd, hogy ha lenne, se érdekelne téged, mert neked jó így...

bivalymiska 2013.08.24. 21:06:07

@pánpéter: na, itt a lényeg (részedről) - partvonalról beszólva kicsit más a helyzet.... :-(

Pink Puli: rendben, manipulálhatók a közvélemény-kutatások eredményei. De: ha ezt a közvélemény-kutatást manipulálja valaki az érintettek közül, akkor nincs miről beszélni! Ennek az eredményei érdemben nem fogják befolyásolni a majdani választások eredményeit, ennek a célja az lenne, melyik jelölttel nagyobb az esély a cél elérésére. Ha ebben az esetben valaki az érintettek közül ezt nem tartja szem előtt, az egész együttműködésnek (az arra irányuló szándéknak) nincs semmi értelme...

pánpéter 2013.08.24. 21:38:33

@peetmaster:
" tehát nem olvasod el a nyilvános programot, sőt tagadod a létezését"

egyetlen egy szóval sem írtam ilyet. ha igen, kérnélek, idézd.
amit írtam az az, hogy hónapok óta marják egymást, és a legkevesebb amivel foglalkoznak, az a választóik, a program, az ország. sosem fognak kormányra kerülni, és ez rendben is van így.

pánpéter 2013.08.24. 21:40:13

@bivalymiska:
"na, itt a lényeg (részedről) - partvonalról beszólva kicsit más a helyzet"

miért is partvonalról? választópolgár vagyok én is. ha ezek nyernek, az én életemet is befolyásolják. nyilván nem nyernek, gergőke a parlamentben sem lesz bent, de ez most másodlagos.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2013.08.24. 21:58:35

@pánpéter:
"a legfontosabbat, amiről egyetlen egy szó sem esik a szátokból hónapok óta: mindezek mellett ti szoktatok néha arról is beszélni, hogy mi lesz az országgal"

Ez speciel nem volt igaz, mert de foglalkozva van vele, sokkal többet és alaposabban, mint más pártok összesen. Különösen a fidesz, amelyiknek semmilyen programja nem volt.

kalmik 2013.08.24. 22:21:15

@pánpéter: Az viszont nem vicces, hanem felettébb siralmas, hogy magukat demokratának gondoló emberek éles helyzetben hogyan viszonyulnak más demokratákhoz. Egyik demokrata miért ne állhatna egy másik demokrata mellé, vagy mögé, ha a diktatúra megdöntéséről van szó. Olvassátok el Kerék-Bárczi Szabolccsal készült interjút a Galamuszon, aztán gondolkodjatok el a demokrácia, a demokrata fogalmáról

elendem 2013.08.24. 22:38:22

@pánpéter: Most akkor melyik párt az szdsz 2.0? Most már kíváncsi vagyok, mi van a kisokosban leírva, amit az internetes munkádhoz kaptál.

bivalymiska 2013.08.24. 22:44:55

@pánpéter: természetesen, nem volt szándékom kétségbe vonni az "érintettségedet", a jogaidat! De, Te nyilván nem abban vagy érdekelt (ezt is tiszteletben tartom), hogy "ezek" nyerjenek, tehát nem vagy igazán "partner" abban, hogyan lehetne elősegíteni a nyerést... Lényegében itt egy - egyébként nagyon fontos - taktikai kérdésről van szó, ami téged igazából nem érint, neked inkább az a fontos, hogyan ne ne sikerüljön. (Ezt nem szemrehányásként mondom, csak igyekszem tisztázni, mire gondoltam).

kalmik 2013.08.24. 22:45:14

A bajnai által javasolt nagy mintás kutatás semmivel sem olcsóbb, mint az MSZP javaslata, ezt a szerzőnek illenék tudni. Az illetéktenek teljes kizárására ugyan nincs lehetőség, de a személyes részvétel nagyobb garancia mint a személytelen telefonos válasz adás, mert fenn áll a lebukás veszélye.
Az Együtt-14 azért kapálódzik, a közvetlen részvétel ellen, mert pillanatokon belül kiderülne, hogy a nagy mellényen kívül alig van valamijük. Érdekes módon van olyan képviselő jelöltjük, aki nem is tud róla, hogy jelöltként adta meg a nevét az Együtt-14. Szóval a választáshoz a nagy mellényen kívül még sok minden kell. Abban igaza van Gergőnek, hogy közvélemény kutatáshoz az is elég.

rabelais · nacifacebook.blog.hu 2013.08.25. 07:57:09

Magyarország azért is van szarban, mert ilyen hülyék azok, akik politikusnak mennek, és megmondóemberek, döntéshozók akarnak lenni.

1) Egyesült Királyság: Ha Karácsony nem a Labour, hanem a konzervatív párttal példálózna, akkor mondhatott volna példát nyílt előválasztásra:
en.wikipedia.org/wiki/Primary_election#United_Kingdom

2) Franciaország: a PS legutóbb kifejezetten nyílt előválasztást csinált. Karácsony hülye, tájékozatlan, mi a fasznak nem megy el kapálni a szőlősbe?!

en.wikipedia.org/wiki/Primary_election#France

ugyanezen az oldalon még számos példa van nyílt előválasztásra a világban.

en.wikipedia.org/wiki/Primary_election

rabelais · nacifacebook.blog.hu 2013.08.25. 08:01:12

" Nagyjából 8 hónap van a parlamenti választásokig. Az ismert francia és olasz (2006-os és 2012-es példák azt mutatják, hogy ennyi idő akkor sem lenne elég az előválasztás lebonyolításához és győztes jelölt sikeres kampányához, ha egyébként már minden elő lenne készítve."

A francia és amerikai előválasztások ennél jóval szűkösebb időn belül voltak.

rabelais · nacifacebook.blog.hu 2013.08.25. 08:03:33

Az kifejezetten röhögséges, amikor Karácsony arról értekezik, hogy az előválasztás manipulálható, mert a közvélemény-kutatás százszor könnyebben manipulálható.

rabelais · nacifacebook.blog.hu 2013.08.25. 08:07:15

Az MSZP előválasztásának egyetlen valódi problémája van, és ez a probléma csak az Együtt2014-nek probléma:

a pofátokba vágná a tényt, hogy a támogatottságotok kurvára alacsony.

És az nem tetszik nektek, hogy a valós támogatottság szerint kapjatok részt az összefogásból.

Csakhogy igenhülyéim, akkor teccettetek volna az egyeztetésen elfogadni valamelyik nagylelkű ajánlatot, például, hogy Bajnai miniszterelnüki jelöléséért cserébe kaptok a valós erőtökön felül pár befutó széket.

Elqrtátok, oszt most kézzel -lábbal kapálóztok, hogy rátok húzzák a vizes lepedőt.

rabelais · nacifacebook.blog.hu 2013.08.25. 08:13:12

" Nagyjából 8 hónap van a parlamenti választásokig. Az ismert francia és olasz (2006-os és 2012-es példák azt mutatják, hogy ennyi idő akkor sem lenne elég az előválasztás lebonyolításához és győztes jelölt sikeres kampányához, ha egyébként már minden elő lenne készítve."

1) Franciaországban 2012-ben ugyanúgy tavasszal voltak választások, mint ahogy nálunk szoktak lenni.

2) Az előválasztások októberben zárultak le. Nálunk is le lehetne addig zavarni.

3) A PS győzött a választáson, szóval problémásnak nem lehet nevezni ezt az eljárást.

rabelais · nacifacebook.blog.hu 2013.08.25. 08:17:57

@WilburSmith: a választók nem így gondolják, hanem igenis jelentős támogatottsága van az MSZP-nek. sokkal több, mint az Együtt2014-nek. ezért is fosik Karácsony.

rabelais · nacifacebook.blog.hu 2013.08.25. 08:23:01

@pánpéter:

" közpénzen kampány, meg a többi. most, hogy a saját érdek ezt diktálja, már fontos a széles körü vélemény kikérése. gyorsan változnak a dolgok Karácsonyéknál is, na."

te hol olvastad azt a hírt, hogy az előválasztások közpénzen lesznek, te barom?!

"ezt hagytam utoljára. Gergő, nektek ez azért para, mert se aktivistáitok, se alapszervezeteitek, se irodátok, se infrastruktúrátok, semmitek nincs. az MSZP-nek meg van minden."

így van. ezért fosik az Együtt2014, mert kiderülne: Bajnai meztelen.

"Innen nézve pedig, teljesen érthető, hogy az MSZP nektek nem akar adni semmit, mert ti sem tudtok nyújtani semmit. Bajnia Gordonon kívül nincs semmitek, és tudod ő se túl sok. a közvélemény kutátási adatok alapján nem fölfelé mentek, hanem lefelé, Juhász, Kónya nullák, többet visznek mint hoznak, se arcok, se támogatottság, se infrastruktúra, se alapszervezetek, se ismert jelöltek, se aktivisták. semmi. "

így van, ezért fosik Karácsony, és ezért próbál magyarázkodni itt.

"óta: mindezek mellett ti szoktatok néha arról is beszélni, hogy mi lesz az országgal, mi lesz velünk választópolgárokkal? mi lesz az államadóssággal, a munkanélküliekkel, a devizahitelekkel, az önkormányzatokkal, az oktatással? ez nektek fontos még egyáltalán? "

erről szoktak. itt nincs igazad. nem ez a baj az Egyött20014-gyel. a programjuk még jó is, csak hát nem sikerült megcsinálni a nagy támogatást, most meg nem akarják elfogadni, hogy elqrták.

toportyánzsóti 2013.08.25. 08:46:06

Mocskos erkölcstelen hazug tolvaj narancsmaffia miatt nem lehet a csatornába baszni maszopos elvtársaikat.Együtt vágták szét Magyarországot és a normális politizálást.Leszarják ők a magyarokat,nekik csak az őrizetlenné tett közpénztenger ami kell!Szerencsére mára már elfogyott a pénz amit rájuk hagyott Bajnai és külföldiek sem sok fantáziát látnak abban,hogy nekik ajándékozzák milliárdjaikat.

toportyánzsóti 2013.08.25. 08:54:35

Mesterházy és szektája felülhetne nyugodtan a legutóbbi válogatott meccs VIP páholyával egyetemben 1 szmolenszki repülőjáratra.Mária országának egyetlen esélye ma már csak ez.Hatalomból kirobbanthatatlanok ezek a berlusca klónok...

pánpéter 2013.08.25. 09:07:33

@kalmik:
" Egyik demokrata miért ne állhatna egy másik demokrata mellé, vagy mögé, ha a diktatúra megdöntéséről van szó"

ez is vicces. hazánkban demokrácia van, sőt, sajtószabadság is. és ez még akkor is így van, ha a magukat nagyon demokratának gondolók (szemkilövetők, stb stb) ,az utódpárt képviselői naponta elmondják ezerszer, hogy itt bizony tombol a diktatúra.

pánpéter 2013.08.25. 09:09:25

@rabelais:
"te hol olvastad azt a hírt, hogy az előválasztások közpénzen lesznek, te barom?"

szted a pártok, frakciók állami támogatása miből megy? leesik az égből? nem nem, az bizony közpénzből van. innen nézve pedig már számodra is egyértelmű lesz a helyzet.

pánpéter 2013.08.25. 09:33:48

Vágó Gábor LMP-s képviselő blogján olvastam a következő sorokat, és ha bár a dolgok nagy többségében egyáltalán nem értek egyet Vágóval, ezt a dolgot viszonylag jól és egyértelműen fogalmazta meg:
"Ha veletek mentem volna, most elgondolkoznék, hogy valóban Szekeres Imre és Veres János plakátokat akarok-e ragasztgatni úgy, hogy semmi esélyem nem nyílik arra, hogy az elvtársak működésmódját megváltoztassam"

Jó, most, hogy nincs megegyezés, nem így lesz, de hát így lett volna, ha összejön a nagy szarfakoalíció. Karácsony Gergő elment volna Szekeres Imre plakátokat ragasztani a kampányban! :) Hát kérem mi ez, ha nem oltári vicces valami? :))) Ejj arról egy fénykép, életreszóló emlékként őrizném muhahahahaha

wanker cunt · http://freeliveteencams.com 2013.08.25. 09:47:30

Hehe,vicces ahogy már 1 évvel a választás előtt is a koncom marakodnak a bolsik.Amíg ilyenekkel indultok mint a Libás vagy Szarházy,addig nem kell attól tartani,hogy választást nyertek

2013.08.25. 09:48:20

@pánpéter:

"az utódpárt képviselői naponta elmondják ezerszer, hogy itt bizony tombol a diktatúra. "

És amikor nem az utódpárt képviselője mondja, olyankor mi van?

2013.08.25. 09:57:59

Gergely!

A "szavazókkal" kellene (kellett volna) foglalkoznotok az utolsó pillanatig és nem az MSZP-vel. Az MSZP bukott párt, csak éppen van egy kis (inkább nagy) tehetetlensége szavazóbázisban.

Annak idején az LMP meg tudta szólítani a szavazókat és bejutott a parlamentbe a semmiből. A nevén kívül ugyan mást nem mutatott fel, de még ez is elég volt a "mozgósítás" mellett.

Az E-PM vélhetően többet tudna mutatni programból, de miért nem szól a szavazókhoz?
Miért nem hallom azt, hogy mit fogtok csinálni azzal szemben, ami most van?
És, ha én nem hallom, akkor mit hall az, aki messzebb van a médiától?

vakapad 2013.08.25. 10:05:38

T. pánpéter választópolgár, nagyon aranyos ez a zavarkeltő taktika, amely az ellenség sorait igyekszik bomlasztani, pláne, ha tisztán őszinte hitből táplálkozva követtetik el.

Azt még megjegyezném a szemkilövetés><demokraták antagonizmus emlegetésére reagálván, hogy a jelenlegi Orbán-Pintér-féle rendőrség nem éles helyzetben, harci cselekmények viharában, hanem abszolút nyugodt körülmények között vert agyon egy embert.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2013.08.25. 10:06:43

"Az Együtt-PM javaslata mind a négy problémát kezeli: nem manipulálható ..."

Már, hogyne lenne manipulálható? Tele van vele a média, hogy ki akarnák szűrni a Fideszeseket, tehát minden épeszű Fideszes tudná, hogy mit kell mondania, ha nem akarja, hogy kitegyék a szűrőjét (vagy mit...). Én is tudom, még külön pártutasítás nélkül is, pedig nem is vagyok Fideszes. Vagy mégis az vagyok, valaki majd úgyis kideríti, és jól kiszűr velem...

Mária 2013.08.25. 10:24:01

A poszt ostobaság.

Egyébként ki az a "bontópál" aki írta? A nick minden esetre találó, hiszen az LMP-PM csak rombloni és bomlasztani tud.

De hogy a lényegre térjek:

A "hús-vér" előválasztás az én olvasatomban úgy történne, hogy minden választókerületben rendeznek egy lakossági fórumot. Ez lenen tulajdonképpen az "előválasztás".

Elmegy rá az MSZP jelöltje, meg az E14-PM jelöltje, meg a szimpatizánsok.

Meghallgatják a két jelölt programját, majd szavaznak.

Ebben mi a kivitelezhetetlen? Mi ebben a drága?

Ha csak nem az, hogy az E14-PM lakossági fórumaira nem szoktak elmenni az emberek.

Ezért erőltetnék a telefonos kérdezgetést, amit igencsak el lehet csalni, ráadásul nem derül ki látványosan, SZEMMEL láthatóan, hogy az E14-PM jelöltjére a kutya se kíváncsi.

Ha tényleg lenne az E14-PM formációnak hús-vér szavazóbázisa, akkor nem torpedóznák, hanem szorgalmaznák az IRL megmérettetést.

Sajnos nem ez van, hanem az, hogy a saját, NEM LÉTEZŐ támogatottságú jelöltjeiket akarják beültetni azokra a helyekre, ahová azokat kellene, akiknek vannak valódi támogatóik.

Tökre nem zavarja őket, hogy ha a választókerületekben visszaléptetik az ismert arcokat, és noname, senki által nem támogatott lúzereket indítanak helyettük, akkor a kedves választók majd inkább jól otthon maradnak, mint hogy egy noname senkire szavazzanak.

2013.08.25. 10:24:23

@Mikóka Málmán:

Te pedig szimplán skizofrén, ha jól látom... :)

von Putri 2013.08.25. 10:26:51

Bajnai az ostoba pislogásán kívül semmivel se tud benyomást kelteni, se eredeti ötlete, se politikai érzéke nincsen. Néhány lecsúszott semmittevőt (Juhász, Kónya) tudott eddig maga köré gyűjteni, azon az áron, hogy a jobboldali szavazókat már most elveszítette.

Karácsony nála is kevesebbet tud felmutatni, zöld képviselőként még támogatnám, de a vörös iszap már elborította őt és az egész PM-et, soha nem is fog kimászni alóla. Párt-infrastruktúrájuk, támogatói bázisuk, politikai vonaluk, jövőjük semmi, egyedül a mohó hatalomvágy a kézzelfogható, ezzel pedig elveszítették azt, amiben még elvileg akár jobbak is lehetnének.

Egyedül Bajnai fakuló imázsában bízhatnak, ebbe kapaszkodnak mint valami varázsszőnyegbe amin el lehet jutni a 2014-es országgyűlésig. Kíváncsi volnék azért, ki volt az a Seherezádé aki Gordonka fülébe suttogott a csütörtökről péntekre virradó éjszaka, amitől hirtelen elmúlt a "betegsége"?

héjakútmácsonya 2013.08.25. 10:31:47

@rabelais:

De itt a nulláról kellene indulni, hahó! Mit zavarnál le októberig? Egy pofont, legfeljebb.

nemigenértem 2013.08.25. 10:34:54

@vakapad: Szóval, te emlékeid szerint nem követett el gyilkosságot rendőr a szocik 8 éve alatt?

Hogy keverheted a kettőt össze?

Nem parancsra verték agyon azt az embert.

2006-ban parancsra, eltervezve, azonosító nélkül, ráterelték a tüntetőket, a Fidesz ünneplő tömegére.
Így válogatás nélkül verhettek, papot, öreget, fogyatékost és tüntetőt.
A rendszerváltás óta nem volt ilyen sötét politikai bűncselekmény.
(esetleg ha még kiderül, hogy a cigánygyilkosságok elkövetői közt, hogy volt Izraelben évekig dolgozó "náci", katonai hírszerzés informátor, és miért hagyták abba a megfigyelést a fegyverkezés hírére, pár nappal az első támadás előtt.....

Teljesen mindegy, ki lesz a baloldal jelöltje.
Elképesztő, hogy Karácsony Gergely ilyen sötét bűnözőket támogat!
2014-ben a baloldal újabb vereséget szenved!
Megérdemlik.
Nem hiányzik újból, hogy a mostani hatalmi harc és hiszti kerüljön kormányra újból.

pánpéter 2013.08.25. 10:35:57

@Mária:
"és noname, senki által nem támogatott lúzereket indítanak helyettük,"

ez még a jobbik eset. (érted, jobbik). :))
de ahogy hallani lehetett, a 106 nevet tartalmazó listán volt olyan is, aki kerek peres kijelentette, hogy esze ágában sincs jelölt lenni, és őt ne zaklassák már telefonon. ez mennyire blama már? :)
én is írtam fent, és sokan írják lentebb is, és szerintem ez az alfája és omegája mindennek: a Külön2014 csapatnak nincs semmije az ég egy adta világon. se támogatóik (Soros Gyurin kívül, de ő ugye nem szavaz hehe), se alapszervezeteik, se önkénteseik, se infrastruktúra, se pártiroda. ott nincs semmi. ez egy médiapárt, abból is olyan fajta, amelyiknek a támogatottsága hónapról hónapra csökken. elmentek egy 6 hetes országjárásra, (Juhászra meg Kónyára átlag 3 ember volt kíváncsi), majd az országjárás végén a közvélemény kutatási adatok szerint nem nőtt, hanem csökkent a támogatottságuk.
majd odamennek a szocikhoz, és azt mondják: kellenek tuti helyek, kellenek megnyerhető (???) körzetek, kell sok budapesti körzet, és mi adjuk a miniszterelnök jelöltet is. olyan van, hogy a farok csóválja a kutyát, na de olyan már tényleg nincs, hogy a farok farkának a farka csóválja!

ezek a fiúk ennyire képesek. intellektuálisan ennyire futotta. szigetvári viktor bajnai, karácsony, meg a többi nagytudású ennyire képes. és ők akarnak kormányozni? LOL

héjakútmácsonya 2013.08.25. 10:35:57

@Mária: "Elmegy rá az MSZP jelöltje, meg az E14-PM jelöltje, meg a szimpatizánsok."

Biztos, csak a szimpatizánsok mennének el? Mi erre a garancia? Mi a biztosíték, hogy egy ember csak egy szavazatot ad le? Kik számolnák a szavazatokat, kik összesítenék? Stb.

Filmelemző_ · filmelemzoiro.blog.hu 2013.08.25. 10:52:39

democrat.blog.hu/2013/08/24/elovalasztas_vagy_kozvelemeny-kutatas
"Az előválasztás valóban bonyolultabb és drágább megoldás (bár megjegyezném: az E14 javaslatának kivitelezése sem volna éppen ingyen; sőt.), ám ugyanakkor valódi eredményt adna, és lehetőséget mindenkinek a részvételre. Az E14 felvetésénél (hogy közvélemény-kutatási eredményekre bíznák a döntést) viszont az első dolog ami az embernek eszébe jut az, hogy a korábbi hónapokban bizonyos körök által hangoztatott probléma, nevezetesen, hogy "a közvélemény-kutatásoknak nem szabad hinni, mert hamisak, hiszen az emberek mást mondanak a telefonba és megint mást a szavazófülkékben" - most akkor miért is nem áll fenn? Mégis csak lehet hinni ezeknek a felméréseknek? Annyira, hogy a végeredményre akár az ország sorsát is rábízhatjuk? A másik: tökéletesen megbízhatóak ezek a közvélemény-kutató cégek? Eddig az volt a jellemző, hogy mindenki másikban bízott, mert mind eltérő eredményeket hozott ki. És végül a harmadik észrevétel: miért csak pár ezer telefonon felhívott (és ugyebár véletlenszerűen kiválasztott) szavazóra bízzuk a döntést? Akik közt megjegyzem simán előfordulhat Fideszes, Jobbikos, anarchista, vagy neonáci, már csak azért is, mert a közvélemény-kutatók nem válogathatnak abban, hogy kiket hívnak fel aznap. A demokratikus ellenzék közös miniszterelnök jelöltje fontos kérdés. Ha az összefogást tervező pártok nem tudnak megegyezni a jelölt személyében, és maguk az érintett vezetők sem képesek visszalépni a másik javára, akkor az a legdemokratikusabb, ha a választást a lakosságra bízzuk. Ha a döntés pár ezer, telefonon felhívott személyen múlik, akkor az ellenzéki szavazók százezreinek beleszólási lehetősége veszik el. És persze megmarad a kérdés: miért pont azok dönthettek, akiket aznap éppen fel tudtak hívni?"

tobeor 2013.08.25. 10:53:13

@Karácsony Gergely:
Oké, nem lesz összefogás a szocikkal, és akkor most mi lesz? Az Együtt jó ha egyáltalán bejut.

Botkát el tudnátok fogadni közös jelöltnek?

trisel 2013.08.25. 10:56:47

@WilburSmith: a fidesz se azért bukta el mind a 2002-es, mind a 2006-os választásokat, hogy 2010-ben visszakússzon. Mégis visszakúszott, hogyafeneegyemeg.

von Putri 2013.08.25. 10:58:23

@pánpéter:
Megvették az SZDSZ receptkönyvét a felszámolás utáni árverésen, aztán hajrá előre a tuti bukás felé vezető úton

Elég a szélsőliberális hazudozókból! 2013.08.25. 11:05:41

Karácsony elvtárs, jó döntést hoztatok, beálltatok a legostobább bolsi, a libatolvaj mögé, a rendőrnyugger és a kendermagos cigányfajvédő mellé. Garantált az átütő eredményetek, büszke rátok a haza.

Elég a szélsőliberális hazudozókból! 2013.08.25. 11:06:18

@von Putri:

Remélem, egy Együtt-2018 nem hagy majd hátra adósságot, mint az SZDSZ tette.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2013.08.25. 11:07:53

hát ez van, orbán politikai zseni. valjuk be azzel a kissebb parlament üggyel alávágott az egész ellenzéknek, mert lássuk csak. eleve nem 300valamennyi képviselő lesz hanem talán 100valamennyi. a maga köreiben lerendezi egyszerűen, te indulsz te nem, te itt vagy a listán te meg ott. ennyi.
a balosoknál hogy néz ez ki...kiszámolják, hogy bukta esetén bent leszünk kb. huszan. de ki legyen az? mindenki bent akar lenni, senki nem fog felállni, hogy hajrá gyertek átadom a helyem ami még meg sincs. ilyen kurva egyzserű az egész, az összes többi link duma. a gúrnándorok nem adják a helyet a libásoknak. ezt elkottyintotta mesterházy. mehettek a picsába na. ez van.

Creative destruction · http://t7.hu/0v1l-1984 2013.08.25. 11:09:11

Szekeres Imre és Veres János plakátokat fogtok ragasztgatni úgy, hogy semmi esélyetek nem lesz arra, hogy az elvtársak működésmódját megváltoztassátok. A választások után pedig elmehettek állást keresni

vakapad 2013.08.25. 11:14:27

A FIDESZ-nek a választási törvényt erkölcsileg … khm … megkérdőjelezhető (írhattam volna azt is, hogy pofátlan, önző célból elkövetett, a választópolgárok akaratát manipuláló) módon való „átalakításának” legnagyobb hatású lépése egyértelműen az egyfordulós választás bevezetése volt. Ezzel az ellenzék egymást nem kifejezetten kultiváló, leszalámizódott részeinek kötelezővé tette a még a választások előtti szövetkezést, ha a siker reményében akarnának indulni a FIDESZ ellen. Jelenleg úgy tűnik, a FIDESZ által feladott lecke megírása túlságosan nehéz, az érzelmi tényezők meg az egyéni és pártambíciók felülírják a kötelezőt.

Természetesen logikus magyarázat is létezik mindkét álláspontra. Bajnai valószínűleg úgy gondolja, Mesterházy, mint miniszterelnök jelölt nem tudná megszólítani a bizonytalanok azon rétegét, amelynek tagjai semmiképpen sem szavaznának az MSZP-re, Mesterházy meg úgy, hogy Bajnai se tudja (amint a közvélemény-kutatásokból látható), ráadásul sok MSZP hívőt még el is tántorítana (lásd pl. a 13. havi megvonása miniszterelnöksége idején). A fenti két egymásnak feszülő és egymásnak ellentmondó elmélet tényleges igazságtartalmát jelenleg senki sem ismeri, fenti okból valamilyen mérés lenne szükséges a kiderítésére, így aztán logikus a felvetés, hogy kérdezzük meg a választókat.

A két tömb kétfajta megoldást javasol a mérés elvégzésére. Mindkettő (magától értetődőn) a neki kedvezőbbet preferálja. A Bajnai-féle javaslat a nagyszabású közvélemény-kutatás. Ennek megvalósítása esetén a választópolgárnak nem kell elvándorolni a szavazófülkéig, így aztán a mérés azokat is eléri, akik nem mennek el, illetve nem lehet szervezett fülkelátogatással manipulálni a résztvevők számát és hovatartozását, mert a résztvevők kicsodasága a közvélemény-kutató cég irodáiban dől el. Köztük persze normál esetben lennének FIDESZ hívők (bőven), de ha a közvélemény-kutató cég eleve kizárja azokat, akik korábban már kinyilatkoztatták a FIDESZ iránti szimpátiájukat, lehet javítani az eredményen. Mesterházy erre a felvetésre a konkrét előválasztással vágott vissza. Ennek (függetlenül az idő- és pénzigénytől, melyek nem kicsik – és az ellenzéknek igazán két valamije nincs: ideje és pénze) előnye igazán nem lenne, mert a szavazók döntő része az MSZP választói keménymagjából kerülne ki (a többiek, pláne a bizonytalanok úgyse mennének el), esetleg hozzáadva még azokat, akiket a FIDESZ szervezne oda. Ez esetben nem is kell elvégezni a konkrét szavazás révén történő felmérést, mert Mesterházy győzelme simán borítékolható. A fentebbiek alapján mondható, hogy az előbbi mérés sem tökéletes, viszont minden szempontból reálisabb és praktikusabb (nopersze, ha valaki nem a realitásra kíváncsi, hanem mindenáron győzni akar, az más).

Valamit viszont nem értek: egyrészt a választások kimenetele ellenzéki győzelem szempontjából erősen necces, azaz csúnya vereség is lehet belőle, másrészt Bajnai volt már kormányfő (annak is van egy bizonyos technikája, amit meg kell tanulni, amibe bele kell jönni), Mesterházy meg még nem, harmadrészt a választások esetleges megnyerése esetén sajnos egy óriási izékupacot kell eltakarítani, ami a kormányfő népszerűséget erősen erodálni fogja (lásd Bajnai első miniszterelnökségét), negyedrészt a baloldali osztogatásnak semmilyen lehetősége nem lesz, ráadásul Mesterházy még fiatal, így aztán Mesterházy helyében én azonnal átadnám a lehetőséget Bajnainak. A legapróbb hezitálás nélkül. Ha bukás (sajnos nagy a valószínűsége), vigye el ő, ha győzünk, azt is vigye el ő, nekem van időm – mondanám én. És ha siker, akkor majd átveszem a váltóbotot, Bajnai a végére úgyis népszerűtlenebb lesz nálam, mégpedig sokkal. De Mesterházy nem én vagyok.

Hogy mégis értem valamelyest a helyzetet, az sajnos az MSZP-ből következik. És hiúsági kérdés, amelyet Mesterházyba is sikerült beleszuszakolni. Javasolnék egy újabb, a tényekkel is számot vető újabb átgondolást.

czjanos 2013.08.25. 11:15:02

@elendem: Ismeretem szerint Bajnai Gordon tudományos műhelye, a Haza és Haladás alapítvány szinte minden fontos témát feldolgozott és előre mutató javaslatokat is megfogalmaztak. Azóta, hogy az Együtt színre lépett, megfogalmazták alapvetésüket, céljaikat és az ezek eléréséhez szükséges eszközöket, javaslatokat.

2013.08.25. 11:15:10

@FILTOL:

"hát ez van, orbán politikai zseni."

Ne túlozzunk!
Simán vesztett két választást és a harmadikat is az MSZP nyerte meg neki.
Annyi igaz, hogy politizálni tud és semmi mást. És vannak olyan helyzetek, mikor ez bejön.

Mária 2013.08.25. 11:16:15

@héjakútmácsonya:

"Biztos, csak a szimpatizánsok mennének el? Mi erre a garancia? Mi a biztosíték, hogy egy ember csak egy szavazatot ad le? Kik számolnák a szavazatokat, kik összesítenék? Stb."

Nem akarok az MSZP mellett kampányolni, mert szerintem az egyik is hülye, meg a másik is hülye ebben a kérdésben is, meg sok másikban is.

De:

1. Egy lakossági fórum csak a töredékét mozgatná meg a tényleges biztos szavazóknak. Szerintem ha választókerületenként átlag 1000 szavazatot tudnának gyűjteni, az már nagyszerű eredmény lenne. 106 kerületnél ez már 106.000 ezer fős mintát jelentene, szemben a közvéleménykutatók nem szűrhető 1500-as mintájával, vagy "nagymintás" kutatás esetén 10 ezres mintájával. A választókerületenként 1000 szavazat persze csak akkor jönne össze, ha nem mindenhol ugyanabban az időpontban tartanák a fórumot, hanem mondjuk - vidéki viszonylatban nézve - evk-ként 2 városban, az egyikben mondjuk szombat délután, a másikban vasárnap délelőtt.

2. Mivel egy lakossági fórumnak nincs komoly mozgósító hatása, BIZONYÁRA a pártok tagjai mennének el, akik ugye, egy-egy településen és vonzáskörzetében ismerik egymást, és az általuk mozgósított szimpatizánsok, akiket meg ők ismernek. Az idegen arcok feltűnnének, a fideszes arcok meg pláne. Vidéken mindenki ismeri egymást, és nagyjából a másik pártszimpátiájával is tisztában van.

3. A szavazatokat akár a jelöltek maguk is megszámolhatnák. Ötszázig feltételezem, hogy egy mezei bajnaista vagy PM-es is el tud számolni. Ennél több szavazócédulát nem valószínű, hogy meg kellene számolni egy-egy helyszínen.

4. Összesíteni a két párt központjában egymástól függetlenül összesítené mondjuk a bajnaista Micike, meg a szoci Jucika. Amelyik választókerületben a két párt központjába befutó adatok között eltérés lenne, ott közösen újraszámolnák.

czjanos 2013.08.25. 11:19:19

@tobeor: Botka László sokak számára elfogadható jelölt lenne. Kérdés, hogy ki tud-e, ki mer-e lépni Mesterházy árnyékából?

Netuddki. 2013.08.25. 11:20:57

Ha az a legnagyobb gondjuk, hogy ki legyen a miniszterelnök jelölt akkor már buktak is. A programnak kellene előtérbe kerülnie. Ha nincs program, akkor a program nélküli párt miniszterelnökével is ugyanoda jutunk mint az orbánnal...

vakapad 2013.08.25. 11:21:01

@nemigenértem:

Hát, nemigenértem. Szóval szerinted parancsba volt adva, hogy lőjék ki valakinek a szemét? Hogyhogy a pártsajtó ezt még nem közölte?

czjanos 2013.08.25. 11:23:48

@Expertus: Az MSZP-féle előválasztás leszűkítené a véleményt nyilvánítók körét (részint azért, mert csak a városokban tartanák, részint pedig azért, mert nagy többségben csak az érintett pártok tagjai, szimpatizánsai vennének rajta részt), míg a Bajnai-féle (nagymintás) közvélemény-kutatás a társadalom teljes keresztmetszetét érné el és szólítaná meg. A bizonytalanokat is, a kis pártokat, civileket is. Számomra ezért ez a támogatandó megoldás.

trisel 2013.08.25. 11:27:25

Minden egyéb hozzászólásból levonva a szokásosan pökhendi, pofátlan fidióta/jobbikos ellendrukkerek hozzászólásait, amelyekben - sajnos el kell ismerni - vannak bizonyos igazságok, mint pl. az, hogy tényleg csúnya lenne PM-eseknek Szekeresekért plakátot ragasztgatni, én már csak a külön indulásban látok megoldást. Amúgy is azt látom, hogy mintha az eredeti szándék is ez lett volna.
Én nem találom ezt akkora tragédiának. Ugyanis fideszék /orbán/ is elkövettek egy nagy hibát: kihagyták a csahos kutyáiknak való /f/osztogatásból a jobbikot, így lesz a választásokon egy ilyen-olyan erővel bíró "ellenzéki" jelöltjük minden szavazókörzetben a jobbik képében.

Miközben nem veszitek tudomásul, kedves Gergely, hogy a DK (Gyurcsány) elkezdett kőkeményen kampányolni, és én még azt se látom elképzelhetetlennek, hogy képes felfutni 2014-ig úgy, hogy bizonyos körzeteket egyszerűen elhalász mind az MSZP, mind az E-PM elől, ha velük szemben indul.

Így az sem feltétlenül igaz, hogy "osztott szavazatokkal" akkora fölénye lenne a fidesznek - ez mostanában kezd kiderülni -, hogy ugyanabban a pozícióban találja magát, mint a 2014-es választások után. De még ha meg is nyeri a választásokat, bizonyos vagyok benne, hogy lesz egy "nagyon éhes" jobbikos ellenzéke (egészen világos, hogy nem másra hajtanak, mint a stabil lóvéra, amit a parlamenti szék jelent, hiszen programjuk a rasszizmuson és antiszemitizmuson kívül nulla), orbánék meg a következő ciklusban úgyse fognak már semmi mással törődni, mint hogy a meglévő vagyonkát elvegyék a Csányiktól-Demjánoktól, és újraosszák maguk közt, ahogy ez máris látszik: ld. földek, közbeszerzések, minden létező trafik-, gyógyszertár-, szerencsejáték- és egyéb még nyilvánosságra nem hozott rablások, és a létező legkártékonyabb, beláthatatlan következményekkel bíró tak.szövetkezeti rablás manyup-mintára.

Ez a kígyó 2014 után mindenképpen felfalja és meg is emészti önmagát.

Én a helyetekben - még egyszer mondom, a szerintem amúgy is alapvető kívánságotok szerint - hátradőlnék, és szépen elindulnék az Együtt KP-tal szövetségben. Aztán derüljön ki, aminek ki kell derülnie, ezek meg hadd libázzanak addig is, amíg orbán az ország egyes számú oligarchájává nem emelkedik (már ha máris nincs ott).

vakapad 2013.08.25. 11:32:56

@trisel:

1./ Hát ha nem Szeresért plakátolnak, akkor az olyan, mintha Orbánért plakátolnának. Lehet választani.

2./ Létezik némi különbség a felfogásaink között, mert szerintem az országnak már nincs újabb négy éve, szerinted meg van.

Ebben a blogban jelenleg nem kommentezhetsz! · http://t7.hu/0iro 2013.08.25. 11:42:14

Karácsony Gergely vagyok, a Párbeszéd Magyarországért országgyűlési képviselője.
Nem emlékszem, hogy indult volna ilyen párt a választásokon.
„Az árulást sokfelé szeretik, de az árulót sehol”
Megástátok a saját sírotok.

CSENDES 2013.08.25. 11:42:27

@vakapad: Lehet, hogy nincs újabb négy év, de mint azt már többen megállapították, nekünk Mohács kell.

trisel 2013.08.25. 11:46:37

@vakapad: Nem, szerintem sincs. Éppen abban különbözik csak a véleményünk, hogy orbánnak az én véleményem szerint akkor se lenne még 4 éve, ha bármilyen fölénnyel megnyerné a 2014-es választásokat.

Esetleg mostantól fontolóra lehetne venni azt a javaslatot, amit Debreczeni mondott ki először: bojkott! Jelen pillanatban erre úgyis egyre több ember hajlik, sajnos.

HajraFidesz (törölt) 2013.08.25. 11:49:26

Lesz olyan opcio is hogy szunjenek meg? Az az egyetlen ertelmes valasztas.

Képtelen 2013.08.25. 11:55:51

Ennek nagyjából most akkor vége van.

Arisztogatya 2013.08.25. 12:18:58

Parbeszedert esedezem. Gyerunk Gergo, kommentelj te is. Koszi

sorstalan gáz 2013.08.25. 12:19:56

A szocik még emlékeznek rá, milyen választási együttműködésre számíthatnak Karácsony Gergely részéről.

Amikor egymás ellen indultak a másodikkerben, arról volt szó hogy Karácsony visszalép a második fordulóban Lévai Katalin javára, ezt Karácsony is megerősítette. De aztán meggondolta magát és mégse lépett vissza, pedig neki volt a gyengébb eredménye.

Ilyen megbízhatatlan partnerekkel kínszenvedés együttműködni a választáson, már az előkészület is agyrém, és akkor hol vagyunk még egy későbbi kormányzati együttműködés ezernyi buktatójától!

Köszönöm, de ebből inkább nem.

elendem 2013.08.25. 12:25:36

@czjanos: Ez így van, az együttműködés programja részletesen olvasható a PM és az Együtt 2014 honlapján is. A korábbi hozzászólótól éppen azt kértem számon, hogy mindezt nem nézte meg, nem olvasta el, csak vaktában vagdalkozik, hogy inkább azzal kéne törődni, mit akarnak az országgal csinálni. Nos, ezt pontosan leírták, csak el kell olvasni.
Később valaki azt kérdezte, miért nem hallható a médiában. Nos, azért, mert a PM-nek és az Együtt 2014-nek nincs saját médiuma, a többi médium pedig azt közöl, ami neki tetszik. A rendelkezésre álló felületeken (honlapok, fb oldalak) folyamatosan olvashatók a szakpolitikai elképzelések.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2013.08.25. 12:30:13

@czjanos: "Botka László sokak számára elfogadható jelölt lenne. Kérdés, hogy ki tud-e, ki mer-e lépni Mesterházy árnyékából?"
Olyanok vagytok, mint egy ó-keresztény szekta... Folyton a messiást várjátok. :D

Mária 2013.08.25. 12:36:25

@trisel:

"ényleg csúnya lenne PM-eseknek Szekeresekért plakátot ragasztgatni"

A nap animgifje:

maria.blog.hu/2013/08/24/olyan_kop_nincs_amin_egy_liba_tepkedi_le_mesterhazy_plakatjat

"Olyan kép nincs, amin a kacsa helyett egy liba tépkedi le Mesterházy plakátját?"

czjanos 2013.08.25. 12:39:24

@dr. Kóser Malac: Nem vagyok vallásos, hogy a messiást várjam (az egyébként is, csak a mesében van). Egy higgadt, kiszámítható vezetőt várok, aki tudja, mit lehet és kell kezdeni Orbán rezsimjével. Mesterházy ehhez hebrencs. Bajnai felkészült, megfontolt, következetes. Botkát azért tartanám alkalmasnak (Bajnai után), mert van politika-vezetési-gyakorlati tapasztalata és képesnek tartom arra, hogy ne seggnyalókkal, hanem megfelelő szakemberekkel vegye körbe magát. Jobb jelöltnek tartom, mint Mesterházyt és a társadalmi beágyazottsága is mélyebb, szélesebb. Az első persze Bajnai Gordon.

Mária 2013.08.25. 12:40:46

@elendem:

"Ez így van, az együttműködés programja részletesen olvasható a PM és az Együtt 2014 honlapján is."

És hányan töltik le az oldalt naponta?

És rendben van-e így ez a nagyeszű Együtt-PM online kommunikációs háttéremberei szerint?

És nem gondolják, hogy ha a programot is kirakták, meg országjáró turnét is csináltak hozzá, akkor valamit mégis piszkosul ROSSZUL CSINÁLNAK, hogy a népszerűségük nem emelkedik, hanem csökken?

panelburzsuj 2013.08.25. 12:58:27

@Mária:

"A nick minden esetre találó, hiszen az LMP-PM csak rombloni és bomlasztani tud."

Hát igen, kedves Mária: ez pislogi Bajnai, meg a dilettáns Karácsony, meg a füves Juhász, meg a többi "outsider" lassan, vonakodva, tipródva, de csak nekiállnak szétfeszegetni a "Rendszerváltás Lovagjainak Kerekasztalát" - illetve a belőle kinőtt 70-3o váltókartellt.

Teccettetek volna szellőztetést csinálni.

Filmelemző_ · filmelemzoiro.blog.hu 2013.08.25. 13:01:40

@czjanos: Éppen fordítva van: Mesterházyék javaslata alapján nem csupán a kijelölt napon, találomra felhívott ezer ember jelezhetné véleményét, hanem bárki. A városok lakói is, és mindazon falusiak is, akik a jelzet napon ellátogatnának a városi szavazóhelyiségekhez. Persze nekik utazniuk kellene, de legalább meg van az esélyük a vélemény nyilvánításra, míg ha ezer embert hívnak fel, akkor a kimaradóknak biztosan nincs lehetőségük szavazni. Amellett a telefonos felmérésbe bele eshetnek Jobbikos, Fideszes, vagy mondjuk neonáci szimpatizánsok is, az ő véleményük pedig éppen úgy torzíthatná a végeredményt, mint a valós előválasztás esetén megjelenő kormánypártiaknál.

Lesz még Magyar Köztársaság 2013.08.25. 13:37:58

@WilburSmith: "Az MSZP nem azért lett 2010-ben elsüllyesztve, hogy visszakússzon megint. "

Miről hadoválsz, idióta?! Az mszp nem süllyedt el. Az Orbán-rezsim alatt végig az ellenzék legnagyobb pártja maradt. És van 1,5 millió szavazója, ezért tetszik nem tetszik, "visszakúszhat".

Lesz még Magyar Köztársaság 2013.08.25. 13:48:23

@czjanos: "Az MSZP-féle előválasztás leszűkítené a véleményt nyilvánítók körét (részint azért, mert csak a városokban tartanák, részint pedig azért, mert nagy többségben csak az érintett pártok tagjai, szimpatizánsai vennének rajta részt), míg a Bajnai-féle (nagymintás) közvélemény-kutatás a társadalom teljes keresztmetszetét érné el és szólítaná meg"

Itt a másik idióta. Még hogy az előválasztás szűkítené le a véleménytnyilvánítók körét?? A közvéleménykutatások eredményei - mégha reprezentatívnak mondottak is - hány fő megkérdezésén alapulnak? Hány embert érnek el, kábé ezret??

2013.08.25. 13:55:28

@elendem:

"Később valaki azt kérdezte, miért nem hallható a médiában. Nos, azért, mert a PM-nek és az Együtt 2014-nek nincs saját médiuma, a többi médium pedig azt közöl, ami neki tetszik. A rendelkezésre álló felületeken (honlapok, fb oldalak) folyamatosan olvashatók a szakpolitikai elképzelések. "

Ez így nem tűnik erős érvnek, de a lényeg, hogy biztosan kevés lesz!

elendem 2013.08.25. 14:06:29

@Mária: @MikeBoy:
Ötlet?
Nemcsak az a fontos amúgy, hogy hányan töltik le, hanem hogy akik beszólnak, hogy miért nincs program, azok miért nem töltik le

vakapad 2013.08.25. 15:08:48

@republikánus:

1./ A mások leidiótázása hasznos dolog, mert nagyon erős érv a saját véleményünk mellett.

2./ Akik Bajnaira szavaznának, azok sohasem voltak mozgósíthatók, míg ugyanakkor az MSZP kemény mag (a FIDESZ kemény maghoz hasonlóan) bármikor. Fentiek értelmében a tényleges fülkeszavazás esetén Mesterházy győzelme máris borítékolható (nem véletlenül javasolta), azaz bele se kell fogni.

3./ Egyrészt van tízezres minta is, másrészt nem válogatott szavazók szavaznak (lásd 2. pont), hanem a teljes keresztmetszet, és ha előbb kérdezik meg a pártszimpátiát, és csak utána az ellenzéki miniszterelnök jelöltről alkotott véleményt, akkor a FIDESZ táborát (legalábbis a nem hazudósokat) ezzel a technikával részben ki lehet zárni. A fülkésnél nem.

Lesz még Magyar Köztársaság 2013.08.25. 15:29:16

@vakapad: "Akik Bajnaira szavaznának, azok sohasem voltak mozgósíthatók,"

De majd jövő tavasszal összeszedik magukat, mi??!

czjanos 2013.08.25. 15:57:03

@vakapad: Ennyire futja republikánusnak. A stílus maga az ember.

Lesz még Magyar Köztársaság 2013.08.25. 16:50:49

@czjanos: Nem, nem a stílussal van a baj. Azzal van baj, hogy eszed nincs.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2013.08.25. 17:49:02

Ezt valaki megmagyarázhatná, ha már így eszembe jutott:

Miért is kell kizárni a fideszeseket (Az valami állat? Ugye baloldaliakra nem veszélyes? :S)? Attól még, hogy esetleg szavaznék a Fideszre, nem feltétlenül utasítom el teljesen az E14-et, és az MSZP-t sem. Viszont azzal, hogy nyíltan ellenségként kezelnek, el fogják érni az utóbbit, aztán ennyit a jobberek megszólításáról...

Azt még értem, hogy Fideszes pártkatonák nem szavazhatnak, de az egyszerű "pógárok" miért nem? Az ő szavazataik a választáson sem kellenek? Csak szóljanak, ha ez a helyzet, és akkor nem szavazok "balra".

unionista (törölt) 2013.08.25. 19:38:09

karácsony,
1. miniszterelnök jelölt: ANDOR LÁSZLÓ.
2. koordinált jelöltállítás.
3. két különálló lista.
ezzel még többségetek is lehet. ha az eu biztosi székbe jelölnétek egy székelyföldit (mert ugye most nekik arra szükségük lesz), akkor kormányozni is tudnátok. mert lemoshatnátok magatokról "nemzetietlen" bélyeget. arról nem beszélve, hogy a határon kívüli szavazatokat is lehetne nyerni.

a német és az osztrák kancellár november végén, december elején lép hivatalba. addig készen kell állni.

kalmik 2013.08.25. 21:33:00

@pánpéter: Ez a külömbség közöttünk. Neked az önkény a jó, én iszonyodom tőle. Tehát nincs miről beszélnünk.

kalmik 2013.08.25. 21:37:55

Sajnos Bajnai végig pávatáncolta az elmúlt tíz hónapot. Kezdődött október 23-án, majd sok, sok sasszé után az utolsót az elmúlt pénteken lejtette.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2013.08.25. 22:03:06

@King of Shadows: ilyen ember nincs, mint amit te állítasz magadról.

Sötétmancs 2013.08.26. 13:31:07

Látom, a mediános haverok megint készenlétben vannak.
süti beállítások módosítása