Van az az anekdóta, hogy amikor Churchill azt mondták, hogy a háború megnövekedett költségei miatt megszorításokra lenne szükség a művészetek és kultúra területén, akkor azt felelte, "akkor mi az, amiért harcolunk?" Mint tudjuk az Orbán-kormány is háborúban áll. Állítólag az EU-val, az IMF-el, a multikkal küzd a nemzeti önrendelkezésünk érdekében. Most azonban éppen az ellen indított háborút, aminek az érdekében annak idején Churchill szerint harcolni kellett: a nemzeti kulturális örökségünk ellen.
Bő másfél hete érkezett először a hír a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal megszüntetéséről. Ahogy várható volt, a bejelentés óriási megdöbbenést váltott ki a szakmában – még kormányoldali körökben is. Ezen az sem segített, hogy azóta nyilvánosságra kerültek a KÖH utódjának számító „Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ”-tal kapcsolatos elképzelések is, tehát a megszüntetés átszervezéssé „finomodott”.
Az átszervezés lényege, hogy az építészeti és régészeti hatósági feladatok, engedélyezések kiszervezésre kerülnek első fokon a járási, másodfokon pedig a megyei kormányhivatalokhoz. Az új intézménynél pedig „csak” a tudományos munka, műtárgyak védetté nyilvánítása, adat- és térképtárak, világörökségi, gyűjteményi és más funkciók maradnak. Így egy rendkívül súlyos probléma keletkezik az örökségvédelemben: a műemlékeknek egyszerűen nem lesz független szakmai védelme, a nevükben is a kormány kiszolgálását jelző hivatalok, meggyengített szakmai háttérrel pedig nem lesznek képesek ellenállni a különböző beruházói érdekcsoportok lobbierejének.
Hiába védi az államtitkári kommunikáció azzal az átalakítást, hogy annak oka részben a gördülékenyebb döntéshozatal, részben pedig éppen a műemlékek hatékonyabb védelme, felújításuk lehetőségének meggyorsítása, egyszerűbbé tétele – azért a lóláb kilóg. Más nyilatkozatokban egyenesen a KÖH-re állítólag jellemző hivatali korrupció, pazarlás jelenik meg indokként, vagy az, hogy az örökségvédelem teljesíthetetlen feltételeket szab a beruházásoknál. De ha voltak is nehézkesen működő részei a rendszernek, vajon az egyetlen megoldás-e a rendszer teljes megszüntetése?
A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal nap-napi „aprómunkája” mellett látványos, és nagyon komoly szakmai eredményeket is ért el. A KÖH-nek köszönhető, hogy Hunvald György szocialista polgármester nem bonthatta le a régi pesti zsidónegyed többtucatnyi értékes, védett épületét és a régi gettófalat; vagy az, hogy a belváros történelmi városszövetébe nem éktelenkedett bele a Csipak-féle léghajó formájú óriás irodaház. A KÖH bonttatta le a gellérthegyi Citadella tövébe engedély nélkül épített magánteraszt, de emellett a KÖH engedélyezett és szakmailag felügyelt számtalan igényes műemléki felújítást – melyek közül tíz (!) azóta a rangos Europa Nostra-díjban részesült.
A régészet és műemlékvédelem lényegéből fakadóan a KÖH olykor bizony komoly akadálya volt egyes ingatlanfejlesztéseknek. Sajtóhírek szerint éppen ez lett a veszte: a kecskeméti Mercedes-gyár építésének helyszínére kiadott régészeti feltárási engedély magánál a miniszterelnöknél verte ki a biztosítékot. De hasonló folyamatok állhatnak a hivatal korábbi térvesztéseinek hátterében is: a július 1-jei törvénymódosításnak például, mely elvette a KÖH építéshatósági jogkörét, egyik beterjesztője éppen az a Borkai Zsolt volt, aki Győr polgármestereként a győri Dunakapu téren előkerült, egyedülálló reneszánszkori szögleterőd feltárt alapjai fölött tervez mélygarázst építtetni.
A sor nyilván még hosszan folytatható – a KÖH „bűnei” számosak. Már ha bűnnek nevezzük azt, ha egy hivatal teszi a dolgát – védelmezi nemzeti kulturális emlékeinket, óvja és elősegíti feltárásukat és gondoskodik az előkerült leletek fennmaradásáról és bemutatásáról. Ez egyébként az Alaptörvényből adódó kötelessége is. Az elmúlt két évben tapasztalt, az örökségvédelmet fokozatosan kizsigerelő folyamat mögül azonban más kép sejlik föl. Ahogy a Magyar Régész Szövetség is fogalmaz közleményében: „A műemléki és régészeti hatósági ügyek szakmai kontroll nélküli kezelése olyan ország képét rajzolja elénk, ahol az állam értékrendjében nem a nemzeti értékek, hanem az aktuális, helyi gazdasági és politikai érdekek állnak ez első helyen.”
Sajnos ez van. A magát nemzetinek és konzervatívnak mondó kormány úgy lép át a nemzeti kulturális örökségünkön, mintha az a fejlődés akadálya lenne. Winston Churchill helyett Hunvald Györgyöt választották szellemi szövetségüknek.
