Ma szavazott a parlament Áder János köztársasági elnökségéről. Nagy izgalom nem volt várható, hacsak nem az, hogy az első körben is meglesz-e a megválasztáshoz szükséges kétharmad. A választás ugyanis titkos, tehát a szavazófülke magányában lehetnek olyan kormánypárti képviselők, akik szavazatukkal üzennek a nagyfőnöknek. Talán kevesen emlékeznek rá, de Handó Tünde, az Országos Bírói Hivatal elnökének a megválasztásakor ez meg is történt, hiszen ő éppen hogy csak megkapta a megválasztáshoz szükséges szavazatokat.
Áder azonban már az első körben vette az akadályt. És hogy őszinte legyek, Schmitt Pál után Áder még az én szememben is előrelépésnek számít – ahogy Magyar Kornélia fogalmazott korábban: Pali bácsinál mindenki jobb lenne államfőnek. Sőt, Áder első közleménye és a megválasztáskor elmondott beszéde egy halvány reménysugár arra, hogy valóban jobb elnök lesz, mint az elődje.
Ám ahogy Schmitt Pál a nemzeti együttműködés rendszerének az operett jellegét mutatta meg, úgy Áder – ha hozza a tőle várható papírformát – a rendszer dörzsölt hataloméhességét szimbolizálhatja. Áder ma sokak számára messziről jött embernek tűnhet, hiszen az elmúlt években az Európai Parlamentben politizált. Orbán, a nagy sakkjátékos tolta őt a tábla szélére, hiszen korábban sokan benne látták, vagy legalábbis láttatták a lehetséges kihívóját. A fülkeforradalom sikere érdekében azonban Orbánnak be kellett hívnia a brüsszeli csapatait, hiszen az alkotmány kidolgozásával a szintén az EP-be száműzött Szájer Józsefet, az igazságszolgáltatási törvények és a választási törvény kidolgozásával pedig Ádert bízta meg. Részben talán azért, hogy ők is sárosak legyenek a harmadik köztársaság felszámolásában, de talán azért is, mert a tökéletes munka elvégzéséhez szükség volt a szürkeállományukra.
Az biztos, hogy Áder valóban jól ismeri a választási rendszerek politikai hatásait. Már a 89-ben elfogadott választási rendszer kidolgozásában is részt vett, a rendszer működésének politikai hatásairól szóló „Kinek az érdeke?” című 1991-es tanulmányát a mai napig sokan idézik a szakirodalomban. A baj csak az, hogy tavaly év végén elfogadott választási törvény kapcsán, nagyon könnyű válaszolni arra, hogy kinek az érdekét szolgálja: csak a Fideszét. Mások mellett én is sokat írtam arról, hogy ez a rendszer a Fidesz érdekinek megfelelően torzítja a választói akaratot. Röviden szólva egy sunyi csalás. Szóval Áder egyáltalán nem messziről jött ember. Az elmúlt hónapok legsúlyosabb alkotmányromboló törvényeit dolgozta ki, amit egy valamire való köztársasági elnök biztosan nem írt volna alá.
Két dolgot tudok elképzelni. Vagy az van, hogy Áder úgy készítette el ezeket a törvényeket, hogy tudatában volt annak, hogy ezek nem állják ki az alkotmányosság próbáját. És ez csak azért nem derül ki, mert az állampolgárok, sőt az ellenzéki pártok sem fordulhatnak az Alkotmánybírósághoz. Ha ez így van, akkor biztosan lehetünk abban, hogy Áder megválasztásával beteljesedik az alkotmányosság felszántásának folyamata. Vagy az van, hogy Áder szerint ezek a törvények alkotmányos értelemben valóban rendben vannak. Ebben az esetben „csak” arról van szó, hogy Áder pártpolitikusi minőségében óriási tévedésben van.
Én a magam részéről adnék egy esélyt Ádernek, hogy egy fokkal jobb elnök lesz, mint az elődje. Ám ehhez neki kell világos választóvonalat húznia a pártpolitikusi és az államfői tevékenysége közé. Például úgy, hogy – ha már az elődje nem kért ezekről előzetes normakontrollt, hanem olvasatlanul aláírta őket – akkor Áder utólag kérje ezt az Alkotmánybíróságtól. Ezt persze közvetlenül nem teheti meg, de szimbolikus értelemben igen, például azzal, hogy felkéri az ombudsmant, hogy az igazságszolgáltatási törvények és a választójogi törvény ügyében forduljon az Alkotmánybírósághoz. Ez lenne az egyetlen döntő bizonyíték arra, hogy nem csak Orbán embere.
