Az Együtt-PM szövetség választási programjában már korábban is szerepelt a felsőoktatási alapképzés (BA) ingyenessége. Tegnap a kormányváltó erők sajtótájékoztatón jelentették be, hogy az új Mesterházy-kormány 2014-től ingyenessé teszi az alapképzést a felsőoktatásban. Tudjuk, hogy sokan örülnek ennek a vállalásnak. De tudjuk azt is, hogy vannak, akik nem támogatják a felsőoktatás ingyenességét még az alapképzés esetében sem. Köztük olyan honfitársaink is, akik egyébként velünk együtt hisznek a tudás fontosságában és fontos számukra a társadalmi szolidaritás. Az alábbiakban tíz pontban foglaljuk össze az alapképzés ingyenessége melletti érveket.

(a kép forrása)

1. Ma Magyarországon két világkép áll egymással szemben. Orbánországé a kiszolgáltatottságon és az olcsó bérmunkán alapuló világkép, ezzel szemben a kormányváltó erők összefogása szerint Magyarország jövője a tudástársadalom – a magas hozzáadott értékű, értelmes, kreatív munka. Nem kérdés, hogy a világ is ebbe az irányba megy, az empirikus tanulmányok szoros pozitív kapcsolatot találnak a felsőoktatás mennyisége és a gazdasági növekedés között. Magyarország is vállalta azt az EU-s ajánlást, hogy az adott korosztályon belül 40 százalékig emeli a diplomások arányát. Ettől most még messze vagyunk, az Orbán-kormány rombolása miatt egyre messzebb. A politikában mindig meg kell különböztetni a célokat és az eszközöket. Ha komolyan vesszük a célt, hogy növeljük a felsőoktatásban részt vevők arányát, akkor olyan eszközöket kell keresnünk, amelyek ezt valóban szolgálni tudják. Mi nem látunk más eszközt, mint a felsőoktatáshoz való hozzáférés radikális javítását célzó ingyenes alapképzést.
2. Sokan azzal érvelnek a tandíj mellett, hogy a felsőoktatási képzésben részt vevő egyén egyéni haszna nagyobb, mint az a haszon, amit a társadalom szerez az illető képzésével – ezért az egyénnek hozzá kell járulni a képzés költségeihez. Magyarországon az a helyzet, hogy míg a diploma munkaerő-piaci haszna az egyén szempontjából nagyjából megfelel az OECD-átlagnak, a társadalom szempontjából OECD-rekorderek vagyunk – vagyis ha az életút során befizetett adótöbbletet, járuléktöbbletet stb. összeadjuk, akkor az jön ki, hogy a magyar állam számára kiemelkedően jó befektetés a diplomások számának növelése. A diplomások, minden ellenkező híresztelés dacára, könnyebben, gyorsabban és jobban fizető állásokat találnak, mint a diplomával nem rendelkezők. Közkeletű, de teljesen megalapozatlan tévedés, hogy diplomás-túltermelés van. Ennek az ellenkezője igaz: „Hazánkban a diplomások több mint kétszer annyit keresnek, mint a nem diplomások, miközben a diplomás-munkanélküliségi ráta kb. ötször alacsonyabb. Aki a gyerekeknek azt mondja, hogy nem érdemes továbbtanulni és diplomát szerezni, az ember-, sőt nemzetellenes bűnt követ el. Empirikus tény, hogy a diplomások gazdagabbak, boldogabbak és tovább élnek, mint a nem diplomások; és az a csodálatos, hogy ez akkor is így marad, ha nő a diplomások részaránya.” A részben a jobb iskolai végzettségnek köszönhető magasabb jövedelmet pedig egy igazságos adórendszerben az alacsonyabb jövedelműekénél nagyobb adóterhelés illet.
3. A jelenlegi rendszer a lehető legigazságtalanabb: jellemzően azok tanulnak ingyen (államilag finanszírozott képzésen), akik magas státusú családból származnak, miközben az alsó középosztálybeliek költségtérítést fizetnek. A hátrányos helyzetűek pedig jórészt kimaradnak – számukra a programunk közoktatási esélyegyenlőséget és ingyenes egyetemi előkészítőket ígér.
4. A továbbtanulási döntés pillanatában nem annyira a tandíj (költségtérítés) mértéke, megfizethetősége a döntő, hanem a puszta ténye, s ezzel összefüggésben a felsőoktatás körüli légkör. Ezt mutatja a 2013. évi jelentkezések alakulása: ekkor, a diáktüntetések hatására a kormány meghátrált, megnövelte a keretszámokat, és a „Diákhitel 2” is rendelkezésre állt, áll, de hiába: rekordmélységbe zuhant a jelentkezések száma. A Diákhitel 2 viszonylagos kudarca (kevesen vették fel) és a főiskolai-egyetemi jelentkezések számának zuhanása együttesen azt mutatja: a tandíjat nem „kompenzálni” kell, hanem eltörölni. Egyrészt a hátrányos helyzetűek, a munkások gyerekei osztályhabitusukból adódóan eleve nem is jelentkeznek, ha tandíj van, hiába a tandíjhitel, így a társadalmi mobilitás elmarad. Éppen ezért nem megoldás önmagában az sem, ha csak a felsőoktatásba való belépést tesszük ingyenessé – ahogy az korábban az MSZP és a DK programjában szerepelt. Ez ugyanis nem jelent kiszámítható pályát a diákok és családjaik számára, az alsó osztályból jövő gyerekek és szüleik egy része feltehetően nem vállalja azt a kockázatot, hogy később mégis csak kell fizetni.
5. A Diákhitel 2, amennyiben a rászorulók többsége igénybe venné, az állami kamattámogatás miatt hosszú távon hatalmas, a tandíjmentességnél nagyságrendekkel nagyobb költségvetési terhet jelentene az ország számára.
6. Tanulmányi és szociális ösztöndíjjal, illetve diákhitel-felvételi lehetőséggel kompenzálni a tandíjat az alapképzésen kevésbé hatékony, és jóval költségesebb, mint eltörölni azt. Másrészt az ösztöndíj drágán és/vagy rosszul céloz: a bevallott és a tényleges jövedelem között nagy a különbség, a HÖK-ök legitimitása esetenként megkérdőjelezhető, egy erre a célra létesítendő újabb állami szerv létrehozása költséges és kétséges vállalkozás volna stb. Egyrészt mert hatalmas adminisztrációs teherrel jár, másrészt mert a tanulmányi ösztöndíj, valamint a diákhitel állami kamattámogatása a nem-rászorulónak is jár. Amennyiben költségvetési plusz-források állnak rendelkezésre, akkor a felsőoktatásba járók körének szélesítését szolgáló összegek „elköltésének” egyik leghatékonyabb módja a költségtérítés, a tandíj eltörlése a BA-n.
7. Az eredendő társadalmi egyenlőtlenségeket egy jól működő iskolarendszer fokozatosan kiegyenlíti. A magyar nem ilyen (korábban sem volt az!). De még ha ilyen is volna, akkor is megvolnának még az „otthonról hozott hátrányok” 18 éves korban. A felsőoktatásnak nem lehet célja, hogy akik messzebbről indulnak (társadalmi vagy akár földrajzi értelemben), azok előtt bezárja a kapukat, még mielőtt odaérnének, mert akkor nem csak a hozzáférés szűkül, de a tehetségek felemelkedésének útját is elzárjuk. Más szóval: hogy ki jó tanuló, az még 18-19 évesen is nagyrészt társadalmilag meghatározott, s csak kisebb részben „tehetség” vagy „szorgalom” kérdése.
8. A felsőoktatás egyre inkább egy európai, sőt: globális piac, ahol a magyar diákokat tandíjmentességgel csábítja egyre több versenytárs: Bécstől Koppenhágáig ingyenes és magas színvonalú angol és német nyelvű tanulmányokra nyílik lehetőség. Már a dánok is az ingyenes angol nyelvű egyetemi tanulmányokat hirdetik Budapesten. Az agyelszívás áldozatává válni talán a legrosszabb dolog, ami egy nemzettel ma történhet. A magyar diplomát, mint „árut” ezen a nemzetközi piacon árkedvezménnyel kell vonzóvá tenni, legalább a hazai diákok számára, hogy megállítsuk a jelentkezések drámai zuhanását. A tandíj az EU-n belül az oktatási rendszerek kisebbségében létezik, s egyébként is visszaszorulóban van. Németországban az elmúlt évtizedben több tartomány is bevezette, de ezek érdemi bevétellel nem, csak politikai kárral és az esélyegyenlőség romlásával jártak. Ezért az érintett tartományok a tandíjat egymás után törölték, illetve törlik el újra.
9. A felsőfokú tanulmányok végzése semmiképpen nincs „ingyen”, mert még ha „államilag finanszírozott” formában történik is, akkor is idő- és pénzbefektetés a hallgatók részéről (kollégium, albérlet, tankönyvek, munkába lépés késleltetése stb.). Így a motiváció, hogy sikeresen és gyorsan elvégezze valaki a főiskolát, egyetemet, a költségtérítés (tandíj) eltörlésével sem szűnne meg.
10. Tévhit, hogy a hozzáférés szűkítésével lehet javítani a minőséget. A minőséget tandíj helyett más eszközökkel kell biztosítani: (1) színvonalas közoktatással, (2) kiterjedt minőségbiztosítással (lásd: MAB) és (3) a megszorítások, elbocsátások leállításával. A jelenlegi rendszerben sem ott a legmagasabb a színvonal, ahol fizetős a képzés, hanem ott, ahol a többség számára ingyenes.

Ezek tehát az érveink. Szerintünk nyomós érvek. Bízunk benne, hogy április 6-tól tényleg új korszakot nyithatunk a magyar felsőoktatásban is.

dr. Erőss Gábor – Karácsony Gergely