A tegnapi Népszabadságban két igen érdekes publicisztika foglalkozott az MSZP válságával. Az egyik szerző a jelenlegi pártvezetés koncepciótlanságával és az „informális pártpénztárnokok” hatalomban maradásával magyarázza, hogy a párt miért nem tudott megújulni, és miért nem tudta növelni a támogatottságát. A másik szerző, egy ennél prózaibb magyarázatott hozott ugyanerre, jelesül azt, hogy Gyurcsány Ferenc továbbra is ballasztként nyomja le az MSZP-t, aki ráadásul „folyamatosan azt mondja, hogy a párt rossz úton halad, a választók hajlamosak lesznek ezt elhinni neki.” Alighanem mindkettejüknek igaza van.
Az LMP szempontjából az volt az igazán érdekes ezekben az írásokban, hogy érvelése alátámasztására mindkét szerző leírta azt, hogy szerinte az MSZP jelenlegi formájában miért elfogadhatatlan partner az LMP számára. Böcskei szerint azért, mert az MSZP semmit nem tette meg azért, hogy kiszabadítsa magát a saját oligarchái fogságából. „Miért lépne együtt egy a „lehet más”-ságra építő párt a belső világától elzártan, pénzügyileg csak alig átláthatóan működő MSZP-vel? Nem lennék LMP-s politikus helyében, mikor megkérdezik tőle: „Mi, akik azt hirdettük, hogy virul a Simicska–Puch-tengely, most összefogjunk az abban érdekeltekkel?”. Tóth Csaba szerint azonban a fő akadály Gyurcsány Ference személye. Szerinte az LMP, „nem teheti meg, hogy együttműködik Gyurcsány Ferenccel. Az LMP-t többek között a 2006. őszi események, az akkori politikai elit cinizmusa hívta életre. A párt számára éppen elég nehéz lenne a Fidesszel szemben az MSZP-vel mint párttal összefogni. Gyurcsánnyal összefogni azonban az identitás feladása volna.”
Mindkettejüknek igaza van, egész pontosan a kettejüknek együtt van igazuk. Érdekes, hogy az MSZP-t jól ismerő politológusok számára mennyire világos, hogy az MSZP ölelése miért lenne halálos az LMP számára. Az MSZP-ben mindig két párt volt. Az egyik párt, a Kádár-korszak kisemberének a pártja, az alkudozó, érdekkijáró, osztogató politikai kultúra megtestesítői. A másik párt, a Kádár-korszak reformértelmiségének pártja, amely a hatalommal ambivalens viszonyban állva kereste az általa megálmodott nagyszerű reformok megvalósításának lehetőségét. Az MSZP addig lehetett a magyar politikai legsikeresebb formációja, amíg képes volt a két párt közötti koalíciót fenntartani. Ez a koalíció, ha úgy tetszik a Gyurcsány-Puch tengely azért tudott működni, mert a demokratikus keretek között képes volt rekonstruálni a Kádár-korszak kényes egyensúlyát az anyagi biztonság igénye és valamiféle nyugatos modernizáció érzete között.
2006 után, a Gyurcsány-féle „reformkormányzás” idején ez a koalíció felborult. Az MSZP prognosztizálható szakadását végső soron hosszú évtizedekkel korábban megkezdett politikai küzdelmeire lehet visszavezetni. A Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció kiválásával az MSZP talán kibújhat a legelutasítottabb politikusának az árnyékából. De kérdés mire megy vele, ha a politikája továbbra is oligarchák foglya marad. Szerintem nem sokra.
